Jégkorong

2015.03.28. 20:47

Volán malőr, kupagyőztes a Miskolc - A fehérvári nevelésű Bálizs Bence elrontotta a Volán idényzáróját

A jégkorong Magyar Kupa Székesfehérváron rendezett négyes döntőjében felborította a papírformát a Miskolci Jegesmedvék csapata. A MOL Liga és a magyar bajnoki cím mellé tripláztak, és a kupát is bezsebelték, a Fehérvár AV 19 legyőzésével.

Káldor András

A kupa harmadik helyéért vívott összecsapásán, a két csalódott gárda közül, akárcsak az előző napon, most is jól kezdtek a hajdúságiak, egy késleltetett kiállítás után Könczei Áron ugrott ki, és a tehetetlen Peter Sevela mellett helyezett a ketrec bal oldalába. A harmad záró percében, pedig Dusan Sijka használt ki az újvárosi védelem megingását, így megnyugtató előny birtokában mehettek pihenni a debreceniek. Akármennyire is igyekezett a Dab szárnyaszegett gárda benyomását keltette, és csupán helyzetekig jutott a címvédő. Ladányi Balázs viszont ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta, a 227-szeres válogatott szélső látványos góllal fejezett be egy emberelőnyös akciót, és ezzel végképp biztossá vált, hogy idén a bajnoki bronz után a kupában sem adták alább Jevgenyij Muhin tanítványai.

Dab. Docler – Debreceni HK 0-3 (0-2, 0-0, 0-1)

Ezután jöhetett a finálé, amelyben kíváncsian vártuk, vajon a Miskolci Jegesmedvék mennyire tudják megszorítani a házigazda Fehérvár AV 19 csapatát. Mint sokan emlékezhetnek rá, szeptemberben, az ifjabb Ocskay Gábor Emléktornán sima 9-2-es sikerrel zártak ellenük a Fehérvári Ördögök, akik kupagyőzelemmel szerették volna búcsúztatni a szezont.

A közönség vastapsa mellett vonultak ki a csapatok a jégre, és régi ismerőst köszönthettek a szurkolók, ugyanis Sofron István a fehérváriak egykori, a német Krefeld jelenlegi csillaga dobta be a korongot a kezdésnél. Már-már EBEL meccseket idéző hangulatban indult az összecsapás, hatalmas iram jellemezte a meccset, szinte alig volt játékmegszakítás. Csupán az volt a kérdés, hogy a Macik meddig bírják a MOL Ligához viszonyítottan jelentősen megnövekedett iramot. Aztán szinte a semmiből előnyhöz jutottak, Keegan Dansereau használta ki a vendéglátók bizonytalanságát. 1-0. Nem sokat kellett várni az egyenlítő találtra sem, Bartalis Isván ahelyett, hogy centerezett volna, jobbról Bálizs Bence mellett lőtt a rövid sarokba. 1-1.

Az első szünet után folytatódott az ádáz csata, a sárga-feketék igyekeztek borsot törni a Volán orra alá. Ezt többek között meg tudták valósítani, emellett volt néhány kecsegtető próbálkozásuk is. Rettentően sok, összesen 16 perc volt a középső harmadban a kiállítás, és egy ezt követő szituáció hozta meg a Jegesmedvék ismételt vezetését. Már jött vissza a padról Frank Banham, amikor egy Rajna Miklósról kipattanó korongot egy lépésről Becze Tihamér kotort be a jobb alsó sarokba. 2-1.

Nehéz helyzetből indult a Volán a záró harmadba, kis túlzással felbillent a pálya, annyira nyomott a kék-fehér alakulat, kapkodóvá is vált némileg a játékuk. Bálizs korlátlan úr volt a kapuban, az egykori Volán nevelés számára ismerős ketrec szinte minden szegletét megjárta. Már öt percen belül jártak, amikor egy ritkán látható góllal egyenlített a Volán. Ladislav Sikorcin ment el a szélen, rálőtte a pakkot Bálizsra, akinek szerencsétlen módon a korcsolyájáról pattant a gólvonal mögé. 2-2. Hosszabbítás várt a felekre, és a négy a négy elleni csata, 3. percében Becze egy elveszett korongot kíméletlenül a bal felső sarokba vágott. 3-2. Ezzel eldőlt, hogy a több busznyi szurkoló által támogatott miskolciak idén minden megnyertek a hazai porondon.

Fotó: Koppán Viktor

Miskolci Jegesmedvék – Fehérvár AV 19 3-2 (1-1, 1-0, 0-1, 1-0))
Székesfehérvár, 3251 néző
Vezette: Kincses, Halassy, Váczi, Soós D.
Miskolc: BÁLIZS – DUDAS (1), Boyle, Láda B., Metcalfe, COHEN (1) – Gőz, Sagert, HAJÓS (1), Dansereau 1, TÓTH A. (1) – Vojtkó, Dósa, Nagy K., BECZE T. 1, O'Donnell – Budai R., Szilágyi, Miskolczi, Popovics, Fliszár. Vezetőedző: Majoross Gergely
Fehérvár: Rajna – Wehrs, Szirányi B. (1), Banham, Kóger D., Sarauer – Boivin, Ejdepalm, KOVÁCS CS. (2),  BARTALIS 1, Marino - Orbán, Varga A.,  Benk, SIKORCIN 1,  Magosi B. - Hetényi P.,  Tokaji, Németh A. Vezetőedző: Rob Pallin
Kiállítások: 18 illetve 12 perc

A Viszló Trans Jégkorong Magyar Kupa végeredménye:

1. Miskolci Jegesmedvék

2. Fehérvár AV 19

3. Debreceni HK

4. Dab. Docler


– Mindent megtettünk azért, hogy kupagyőzelmet ünnepelhessünk, csapatként küzdöttünk. Nagyszerű összecsapás volt, az utolsó harmadban rengeteget próbálkoztunk, huszonegy kapura lövésünk volt, ám Bálizs Bence remekül védett, nem tudtunk elég gólt szerezni. – értékelt Rob Pallin a Fehérvár szakvezetője.

A mérkőzés hőse, a fehérvári nevelésű Bálizs, pedig nem győzte fogadni a gratulációkat, tegyük hozzá teljes joggal.

– Nagyon örülök minden idén megnyert címünknek, óriási érzés. Senki nem gondolta volna az év elején, hogy idáig eljutunk, remek érzés ez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!