Belföld

2015.03.30. 10:20

DK: vasárnap legyen tilos a vadászat is

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy vasárnap tilos legyen vadászni - jelentette be a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, hogy így a vasárnap nemcsak az emberek, hanem az állatállomány számára is a pihenés napját jelentené. Gréczy Zsolt arra hivatkozott, hogy a KDNP nyomására elfogadták a boltbezárásról szóló törvényt, ezért már a második olyan napot érik meg a magyar polgárok, amikor nem ők döntik el, hogy mit szeretnének csinálni. A döntés meghozatalakor a kormány a családok együtt töltött idejére hivatkozott, pedig a tökéletes családi együttlét eszményét leginkább Semjén Zsolt, a KDNP elnökének "úri hóbortja" fenyegeti igazán - jelentette ki. A DK azt szeretné, ha a vasárnapi pihenés az emberek mellett kiterjedne az állatokra is, amelyek szintén élelmet szeretnének szerezni és "családjukkal, gyermekeikkel, fiókáikkal szeretnék tölteni a hétvégét" - közölte. Gréczy Zsolt azt mondta, tisztában vannak azzal, hogy a vasárnapi vadászat megtiltása érzékenyen érintene bizonyos kormánytagokat, például Semjén Zsoltot vagy Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, de az, hogy "az ő úri hóbortjukra vonatkozik ez a törvényjavaslat, nyilván a véletlen műve". A tervezet ugyanakkor tartalmazza, hogy évente egyszer nekik is lehetőségük lenne vasárnap vadászni, ha azt 15 nappal korábban előre jelzik az illetékes hatóságnak. Kérdésre válaszolva azt mondta, a javaslatról nem egyeztettek az érintettekkel, azzal a vasárnapi boltbezárásról szóló törvény abszurditására akarják felhívni a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!