Hírek

2015.04.01. 06:37

Évértékelő közgyűlések a vasi önkéntes tűzoltó egyesületeknél

A hétvégén tartotta évértékelő közgyűlését a Répcelaki Önkormányzati Tűzoltóság, valamint több vasi település önkéntes tűzoltó egyesülete is.

A Répcelaki Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság és Répcelaki Önkéntes Tűzoltó Egyesület összevont közgyűlését Németh Kálmán, az egyesület parancsnoka nyitotta meg. A köszöntőt követően az önkormányzati tűzoltóság elnöke foglalta össze a tavalyi év legfontosabb eseményeit, pénzügyi elszámolásait. Tájékoztatást adott továbbá a tavalyi évben végzett felújításokról, a megvalósult technikai fejlesztésekről, valamint az elhelyezési körülmények javításának megoldási lehetőségeiről.  Az elnök összefoglalóját az önkormányzati tűzoltóság parancsnokának a szakmai beszámolója követte. Ezt követően Kovács Levente tűzoltó alezredes, a Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője értékelte az önkormányzati tűzoltóság éves munkáját. A közgyűlés végén a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Pajor László tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő köszönte meg az elmúlt év során végzett kiemelkedő munkát, melyet mind a szélsőséges időjárási helyzetek kezelése, mind pedig az egyéb tűz- és balesetek során példás szakmai hozzáértéssel végeztek az egyesület tűzoltói.

A Nicki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke Hantó Péter a beszámolója során kitért a 2014. évben történt jelentős fejlesztésekre, így többek között az IFA típusú gépjárműfecskendő beszerzésére. Kiemelte továbbá, hogy a sikeres pályázatok eredményeként az eszköztámogatásuk, valamint a szakfelszerelésre és szertár felújításra fordítható összeg elérte a 3,4 millió forintot. Csorba József a település polgármestere felszólásában a civil szervezetek jelentőségéről beszélt. Hozzátette, hogy megnyugtatónak érzi, hogy egy jól képzett és felkészült tűzoltó egyesület működik a településen. Végezetül további támogatásáról biztosította az egyesületi tagságot. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Pintér Richárd tűzoltó százados, a Sárvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnoka köszönte meg az egyesületi tagok elmúlt évben végzett példaértékű munkáját, az idei évben kitűzött szertár felújítási munkálatokhoz pedig sok sikert kívánt.

Rum-Zsennye Önkéntes Tűzoltó Egyesületének közgyűlésén Varga Károly Gyula elnök tartotta meg évértékelő beszámolóját, majd a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltószövetség nevében Kovács András elnök köszönte meg a tagság egész éves munkáját és jutalmakat adott át. A közgyűlés ezt követően a tavalyi évben 40 órás tűzoltó alaptanfolyami  végzettséget szerző önkéntesek bizonyítványainak átadásával folytatódott. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Pintér Richárd tűzoltó százados, a Sárvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnoka vett részt a közgyűlésen, aki az Önkéntes és Létesítményi Tűzoltó tűzoltásvezetői I. tanfolyamon résztvevőknek adta át a végzettséget tanúsító bizonyítványokat.

A Nemescsói Önkéntes Tűzoltó Egyesület éves közgyűlésén az egyesület tagságán kívül részt vett Seper András tűzoltó ezredes, igazgató-helyettes,Lakatár Gábor tűzoltó őrnagy, a Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, valamint Bánó András a település polgármestere is. A közgyűlésen elsőként az egyesület parancsnoka ismertette a 2014. évben végrehajtott szakmai feladatokat, illetve a pályázatokon, támogatásokon elnyert összegek felhasználását. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiírt tavalyi pályázaton szertár felújításra elnyert 550.000 Ft-os összegből az egyesület a szertár feletti térben közösségi helyiséget és vizes blokkot alakított ki, melynek befejezését további forrásokból kívánják az idei évben befejezni. Bejelentette, hogy az egyesület a 2015. évben is pályázni fog eszközök beszerzésére, továbbá egyéb anyagi források felkutatását tervezi. A közgyűlést követően tagfelvételre, valamint a 40 órás tűzoltó alaptanfolyami végzettségek átadására került sor. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel, valamint a szertár felújított tetőterének a bemutatásával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!