2015.04.06. 14:55
Negyedóra alatt az összes tojást begyűjtötték a gyerekek a Kámoni Arborétumban
Idén először kézműves vásár is várta a látogatókat a Kámoni Arborétumban húsvéthétfőn. A csokitojás-vadászatban a gyerekeket nem lehet felülmúlni, minden tojást megtaláltak.
A Kámoni Arborétumért Egyesület idén tízedik alkalommal tartogatott meglepetéseket húsvétkor a gyerekeknek az arborétumban. Giczi Eszter, az egyesület titkára elmondta: fél háromkor és fél négykor tojáskereséssel várták a nagyobb gyerekeket, a kisebbek pedig 14 órától kutathattak a csaknem ezer darab elrejtett finomság után.
Az arborétum több programmal is készült: a nyuszivilágban öt pecsétet kellett összegyűjteni a csokikért különféle ügyességi játékokban. Volt mesesarok, kézműves foglalkozások, valamint idén először kézműves vásár is várta a kilátogatókat, akik becslésünk szerint idén több százan voltak. A szervezők felkészültek arra is, hogy esetleg elromlik az idő, abban az esetben benti programok várták volna a gyerekeket, de mint megtudtuk, a csokivadászokat a szemerkélő eső nem riasztja vissza a portyázástól. A gyerekeknek mindössze negyedórára volt szükségük ahhoz, hogy az összes rejtekhelyet megtalálják.