f1

2015.04.11. 08:50

KÍnai GP: az élmenők szombati nyilatkozatai

Sanghajban Hamilton, Rosberg és Vettel szerezte meg az első három rajthelyet

Kelemen Attila

Fotó: Mercedes AMG Petronas

Lewis Hamilton (1.): "Kína továbra is rendkívül jó pálya, és most is jol fekszik nekem. Jó a hangulat is és az autónk útfekvése is jónak mondható. Malajziához képest sokkal jobb. Igazság szeritn elképesztő munkát végzett a csapat a gyárban és itt is. Azt mondhatom, hogy sikerült átcsoportosítani az erőforrásainkat. Hálás vagyok midnezért. Azt hiszem sok mindent tanultuk Malajzia óta. Az én csapatommal tökéletes programot sikerült végigcsinálni a hétvége folyamán eddig. Kemény lesz a holnapi futam, Nico és a Ferrari is nagyon gyors. Egyáltalán nem lefutott a verseny."

Nico Rosberg (2.): "Szerintem meg lett volna a pole pozíció, hiszen csak 4 századdal kaptam ki Lewistól. Kicsit frusztrál, hisz nagyon közel voltam. Szerettem volna a pole-ból indulni."

Sebastian Vettel (3.): "Nagyon örülök a mai napnak, elégedett vagyok a 3. hellyel. Más volt a stratégiánk a Q3-ban, de nyilván számítottunk rá, hogy gyorsabbak lesznek a Mercedesek. Minden a helyén volt, ennél jobb helyezést nem tudtunk volna elérni. Remélem holnap közelebb leszünk hozzájuk. Nincs messze az első kanyar, addig jó lenne előrébb lépni. Már nagyon várom a versenyt."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!