f1

2015.04.18. 13:48

Bahrein GP: Hamilton az élen az időmérő előtt!

Vettel és Rosberg követik a brit bajnokot, Räikkönen a negyedik.

Kovács Noémi

Fotó: Daimler

Kissé szeles időben vette kezdetét a harmadik szabadedzés a shakiri versenypályán: a pálya 43, míg a levegő 32 fokos volt. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a későbbi időmérőre akár 20 foknyi különbség kialakulhat a két szekció között.

A zöld lámpák felvillanása után Stevens hajtott ki elsőként a pályára, de csapattársa Merhi, valamint Vettel, Räikkönen és Grosjean is követték a példáját. Az már korán kiderült, hogy Vettelnek problémája volt a DRS-el, a német pilóta nem tudta működésre bírni.

Az első mért kör Button nevéhez fűződik, 2009 világbajnoka 1.39.127-el nyitott, ezt Nasr 1.38.095-re javította. Eközben a brazil csapattársa, Ericsson a kanyarban feltámadó széllel küszködött – legalábbis a mérnöke szerint, de a svéd versenyző szerint valami nem volt rendben a Sauberrel.

Ezalatt a Lotusok is rákapcsoltak, előbb Grosjean jött be másodiknak, majd Maldonado futotta meg az edzés elején a leggyorsabb kört 1.37.9-el. Verstappen is igen gyorsnak bizonyult ekkor, mindössze 0.029 másodperccel ment lassabb időt a venezuelai pilótánál.

Mintegy 20 perccel a harmadik szabadedzés kezdete után már csak egy csapat volt, amely nem küldte pályára versenyzőit: a Ricciardo és Kvyat ekkor még a boxból figyelték versenytársaikat a pályán. Ekkor Rosberg, Maldonado, Verstappen, Nasr, Grosjean, Sainz, Button, Hülkenberg, Perez és Ericsson volt az első tíz sorrendje.

A szabadedzés további szakasza leginkább Hamilton, Vettel, Räikkönen és Rosberg vetélkedéséről szólt, mind a négyen megjárták a lista elejét. A Ferrari meleg körülmények között továbbra is erősnek tűnik, kérdés, hogy hűvösebb körülmények között mennyire lesznek formában?

Kisebb - nagyobb gondokkal tarkított idők következtek a pályán: Hamilton hátsó abroncsai túlmelegedtek, Ricciardo a Red Bull hátuljával küszködött, Kvyat pedig elvesztette autója fölött az uralmat és a négyes kanyar kavicságyban kötött ki egy kisebb pörgés után. Emiatt előkerült a piros zászló, megszakították a harmadik szabadedzést.

Az újraindítás után a szél továbbra is megnehezítette a mezőny dolgát, főként a kanyarokban. Rendkívül sok pályaelhagyás történt, főként Grosjean küszködött az elemekkel. Az edzés végére helyreállt a „világ rendje”: Hamilton futotta a legjobb időt 1.34.599-el, Vettel pedig csupán 0.069 másodperces lemaradással követte brit versenytársát.

Utánuk Rosberg majd Räikkönen zárta a sort, a Williams pedig ismét a Mercedes és a Ferrari pilótái mögött zárt. Kisebb meglepetés a Red Bull leszakadása a grove-i gárdától: Ricciardo csupán a nyolcadik, Kvyat foghíjas edzésével pedig csak a tizenkettedik helyen zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!