Múltidéző: „Hátra van még a fekete leves” – törököknek köszönhetjük a kávé elterjedését

Hogy Magyarországon enni és inni jól lehet, arról világszerte hallottak már az emberek. Azt azonban kevesen tudják, hogy a Budai Várban van a világ egyetlen kereskedelmi és vendéglátóipari múzeuma, amely éppen egy évtizede nyitotta meg kapuit „Szemelvények a magyarországi vendéglátás történetéből" című kiállításával.

Üvegből készült csizmaformájú söröskancsó.

A kiállítás bemutatja a magyar vendéglátóipari kínálat, étkezési kultúra fejlődéstörténetét. A magyar középkort például a levek sokfélesége, azok erős fűszerezettsége jellemezte, sűrítő anyagként leginkább kenyeret alkalmaztak. Beatrix királynő megjelenésével gasztronómiánkra az olasz konyha volt döntő befolyással. A paprika és a kávé használatának elterjedését a törököknek köszönhetjük. („Hátra van még a fekete leves".) Ugyancsak nekik tulajdonítható bizonyos káposztás és rizses ételek meghonosodása Magyarországon. A hódoltság megszűnését követő időszakban a bécsi, illetve azon keresztül a francia konyha hatása érvényesült inkább.

Díszes söröskancsók XIX. század.

Érdemes megemlíteni, hogy a Vendéglátóipari Múzeum épületében korábban a Fortuna Vendégfogadó volt, melyet Gvadányi is megénekelt a Peleskei Nótárius budai utazásában. A biedermeier korszakot a miskolci Roratius Cukrászda idézi, melyet egy svájci származású cukrász alapított 1828-ban. Savanyú Jóska, Patkó Pista és Sobri Jóska betyárcsárdájának múzeumi tőszomszédságában egy remek szalongarnitúrát láthatunk a század végén épült pécsi Nádor-ból, továbbá csillárokat a pesti New York kávéházból és egy szép neobarokk berendezést az 1918-ban megnyílt Gellért Szállóból, toilette asztalán herendi porcelán szobaillatosító lámpával. A múzeum 1970-ben újabb részleggel gazdagotott: ekkor nyílt meg ugyanitt a magyar kereskedelem törtnetét bemutató kiállítás. „Magyar Ország‹ nevezetesebb városaiban és Erdélyben esni szokott sokadalmok‹ 1832-ik esztendőre szóló laistromától" kezdve nyomon követhetjük a hazai kiskereskedelem fejlődését. A Zala megyei Hahót szatócsboltja vagy a solymári vegyeskereskedés átmentett interieurie képet ad arról a gazdag fűszerválasztékról, amelyet egy évszázada ismert és használt a magyar háziasszony. Van itt Stollwerk csokoládéautomata 1900-ból, korabeli kávépörkölő, számlálócédula (blokk) gyűjtemény és – cégének, melyeken fűszer és lőszer, lőpor és élesztő békésen megférnek egymás mellett.

1830-ban már állott a rakodóparton a Pesti Kereskedők Épülete, (1904-ben megalakult az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés.) A múlt század elején kereskedőink nyelve még a német, számláik cégnyomata nagyjából úgyszintén, csak később válik kétnyelvűvé, a kiegyezéstől pedig már a zömében magyar... A kiállításnak látszólag itt vége szakad. A Műemlékvédelem 1976. évi 1. száma azonban egész sor művészi értékű védett budapesti üzletberendezéseket mutat be. Íme egy kis ízelítő az összeállításból: a Divatcsarnok Lotz Károly terme, az egykori Neruda drogéria a Kossuth Lajos utcában; egy virágüzlet (Valamikor Philantia névre hallgatott, a Váci utcában található); egy szövetárusító üzlet (korábban Brammer, a Petőfi Sándor utcában és az egykori szerencsi csokoládéüzlet Rákospalotán). A felsorolt üzletek éppúgy tekinthetők a múzeum „kihelyezett részlegeinek", mint néhány ma is fungáló vendéglátóipari egységünk (Pilvax, Hungária Kávéház stb.). Tervezik, hogy a múzeum adta lehetőségeken belül bemutassák azt is, hogyan fejlődött ez az iparág az elmúlt 25-30 évben, milyenek a perspektívái.