Kézilabda

2015.04.27. 18:26

Veszprémi páros vezeti a női kézi BL döntőt

Veszprém - A Horváth Péter-Marton Balázs játékvezetői kettős fújja a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléját – tudtuk meg.

B. Virág Rita

Hasonlóra még nem volt példa a magyar játékvezetők között, igaz a veszprémi duó rendszeres résztvevője a nemzetközi mérkőzéseknek. Horváth Péter és Marton Balázs többek között vezetett már EHF-Kupa döntőt, s  Bajnokok Ligája Final Fourban is dirigált 2011-ben.

– Pár nappal ezelőtt kaptunk egy telefonhívást az Európai Kézilabda Szövetségtől, hogy mit csinálunk a női BL négyes döntő idején. Ekkor már sejtettük, hogy érdekeltek leszünk budapesti eseményen, azonban arra egyikőnk sem gondolt, hogy a finálét is megkaphatjuk – nyilatkozta a Naplónak Marton Balázs. – Végül hétfőn délután pontosította az EHF, melyik bírópáros, melyik meccsen lesz érdekelt. Nagy megtiszteltetés ez számunkra – szögezte le a kiváló sípmester.

Marton Balázs (balra) és Horváth Péter játékvezetők
Fotó: Stiger Ádám

Marton Balázs hozzátette, úgy érzik, ez a siker nemcsak a sajátjuk, hiszen a magyar kézilabdázást, a magyar játékvezetőket is elismeri az EHF ezzel a döntéssel.

Addig is több lehetősége adódik a duónak a felkészülésre, mert például szerdán a Macedónia–Franciaország férfi Európa–bajnoki selejtezőn fújnak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!