Sport

2015.05.04. 14:53

Kis Gergő és Rákos Patrik világbajnokságra, Végh István ifjúsági olimpiára készül

Veszprém megye három legnagyobb úszóklubjában is lázas készülődés folyik a nyári nagy versenyekre. Országos bajnokságok, világbajnokság, ifjúsági olimpia Kis Gergő, Rákos Patrik és Végh István naptárában.

B. Virág Rita

Veszprém megyében szerencsére jó pár sikeres úszóműhely működik, így a Balaton Úszó Klub, a Rája 94 Úszó Klub és a Veszprémi Úszó Klub is számos tehetséget foglalkoztat. A három egyesület országos, sőt nemzetközi szinten is elismert versenyzőkkel rendelkezik. Kis Gergőt, Rákos Patrikot és lassan Végh Istvánt is országhatáron innen és túl is ismerik. Fontos versenyek előtt állnak mindhárman.

Az ajkai Kis Gergő felkészülését az uszodahiány nehezíti továbbra is, hiszen a Kristályfürdő átépítése miatt vízfelület nélkül maradó olimpikonnak napi kétszáz kilométert kell utaznia, hogy Balatonfűzfőn tempózhasson. - Napi két edzéssel készülünk és legutóbb Zsolnán, Besztercebányán, illetve a Budapest Bajnokságon jártunk versenyen - mondta az edzője, Farkas András. - Az idők egyelőre nem világraszólok, de rengeteg számot úszott, így valahol érthető - tette hozzá Farkas András, aki elárulta még, hogy jelenleg a magyar bajnokság és a világbajnokság lebeg a szemük előtt, utóbbinál pedig bíznak egy döntős, pontszerző helyezésben. - A felkészülés miképpjéből kifolyólag új a helyzet, mind nekem, mind pedig az edzőmnek is - mondta Kis Gergő. - Nem tudjuk, hogy pontosan mire számítsunk a kazanyi vb-n - tette hozzá a huszonhét esztendős sportoló.

Kis Gergő (Rája 94 Úszó Klub)

Rákos Patrik, a Balaton Úszó Klub hosszútávúszója a közelmúltban külföldi edzőtáborokban készült a nyár kihívásaira. - A magyar válogatottal jártunk Floridában és Milánóban is - mondta Szokolai László edző. - Patrik már-már a londoni olimpia előtti formáját idézte a felkészülés egy pontján, azonban egy fogprobléma hetekre ledöntötte a lábáról. Így a soron következő versenyén, ami Izraelben lesz a Vörös-tengeren, még biztos nem lesz formában. A cél azonban, hogy a balatonfüredi magyar bajnokságon olyan időt ússzon, amivel Kazanyba ki tud jutni, hiszen az a verseny kvalifikál az olimpiára is - tette hozzá Szokolai László.

Rákos Patrik (Balaton Úszó Klub)

Szintén Floridában edzőtáborozott Végh István, a Veszprémi Úszó Klub versenyzője, aki ezt követően a dunaújvárosi Aranyüst Kupán váltóban és egyéniben is rajtkőre állt. Előbbiben két aranyat, míg utóbbiban egy-egy ezüstöt és bronzot gyűjtött. Ezt követte a Győr Open, melyen 50 méter gyorson nem talált legyőzőre. - Az idővel, amivel Győrben nyert ismét korosztályos ranglista első helyezett - mondta edzője, Balogh János. - Most egy szombathelyi verseny a következő a naptárban, amit a serdülő országos bajnokság követ majd, hogy aztán az évet Bakuban zárjuk július végén az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon - árulta el Balogh János, majd hozzátette, hogy száz méter gyorson már biztos résztvevő a versenyzője, de bíznak benne, addig sikerül még ötven méteren is kvalifikációs időt úszni. - Ez lesz pályafutásom eddigi legfontosabb versenye - utalt Végh István az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. - Remélem, hogy a száz mellé összejön a megfelelő ötvenes idő is, ami nem lehetetlen, hiszen a tavalyi eredményem alapján indulhatnék, csak ezt még meg kell idén is úszni - tette hozzá a Veszprémi Úszó Klub tizenhat éves versenyzője.

Végh István (Veszprémi Úszó Klub)


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!