Sport

2015.05.05. 17:18

Oroszországban edzőtáborozik a Jövő Bajnokai program dunaújvárosi úszói is

Három hetet Oroszországban edzőtáborozik a Jövő Bajnokai program tizenkilenc úszója, amelyben két Dunaferr-DVSI versenyző is helyet kapott, a küldöttség csapatvezetője pedig Bene Vera.

Gallai Péter

Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének köszönhetően, Vladimir Salnikov és az Orosz Úszó Szövetség meghívására három hetet tölthet Oroszországban a programban szereplő 19 versenyző és 6 edző. A küldöttség vasárnapi indulása előtt dr. Hargitay András utánpótlás szövetségi kapitány egy-két jó tanáccsal látta el a fiatalokat; miszerint elsősorban érezzék jól magukat, dolgozzanak de azért ne szakadjanak meg. Nyitott szemmel járjanak, és sose feledjék el Magyarországot képviselik Szentpéterváron.

Az indulás előtt a repülőtéren készült a közös csapatkép, majd a fiatalok elindulhattak a nagy kalandra, ami három hétig vár rájuk a távoli Oroszországban
Fotó: Szaka József/MÚSZ

A közös csoportkép, valamint a becsekkolás után könnyes szülői szemek búcsúztatták a sárga ruhás kis csapatot. Köztük a dunaújvárosi klub két tehetségét, Kovács József edző tanítványait, Böde Laurát, valamint Weiter Dávidot.

A csapatvezetői tisztséget, ami nem kis elismerés és megtiszteltetés, Bene Vera, a Dunaferr-DVSI szakosztályvezetője kapta.

A csapat minden gond nélkül megérkezett Szentpétervárra. Bene Vera elmondta, hogy az utazással minden rendben volt és magyar idő szerint este 11 órakor a lámpaoltással véget ért az utazás napja. Hétfőn pedig már edzéseket is vezényeltek az uszodában.

A szövetség tehetséggondozó programja három éve indult, jelenleg nyolc régióból kétszáznegyven 2001 és 2004 között született fiú és lány tartozik a Jövő Bajnokainak elit kötelékébe. - A sűrű rostán kiválasztott gyerekek, régiónként harmincan, minden lehetőséget és segítséget megkapnak, hogy aztán mindent el is érhessenek - mondta Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának. - Extra motivációt jelenthetnek a számukra azok az edzőtáborok, amelyekre néhány éve talán még az álmukban sem gondoltak. Voltak Hollandiában majd Dubajban, most pedig Szentpéterváron edzhetnek. Menetrend szerint havonta látogatunk el a régióközpontokba, hogy személyesen győződhessünk meg a fejlődésükről, vagy a helyi szakemberekkel együtt keressük az esetleges megtorpanások okát. Soha nem látott adatbázis áll a rendelkezésünkre. Évekre visszamenően minden gyerekről tudjuk, hogy a négy úszásnemben mire képesek, milyen ütemben fejlődnek, mi róluk a sportorvosok véleménye, mennyire lazák, hogyan fejlődik az izomzatuk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!