Hírek

2015.05.06. 11:35

Betörtek a volt Vas megyei főjegyző, dr. Kun László házába, most is folyik a hajsza az elkövetők után

Képünkön rendőrök állnak Kun László volt megyei főjegyző háza előtt a Dolgozók útján, ahová, mint megtudtuk szerdán 11 óra körül surrantak be.

Budai Dávid

A volt főjegyző elmondása szerint feleségével a kertben dolgoztak, amikor egy fiatalember munkakeresés ürügyével a telkükre lépett. Rövid beszélgetés utána az elkövető úgy tett, mintha elhagyta volna az ingatlant, ám közben a nyitott ajtón át bejutott a házba. Járókelők vették észre, hogy valaki bement az épületbe, ekkor többen üldözőbe vették, ám a tolvaj a szomszéd kerítésén átugorva elmenekült. Szerencsére az elkövetőnek nem maradt ideje arra, hogy bármit is ellopjon. Állítólag többen lefényképezték a tolvajt, és azt is lehet tudni, hogy volt egy segítője is, aki a bűncselekmény ideje alatt figyelt. A rendőrség felvette a jegyzőkönyvet, és rögzítette a nyomokat.

Fotó: Wolf Ferenc

Megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is az ügyben, dr.  Kazmar Enikő szóvivő megerősítette értesüléseinket. Mint elmondta – bár a vizsgálat még tart – feltehetően besurranásos lopás történt, ami azt jelenti, hogy egy nyitott ajtón juthatott be az elkövető. A tájékoztatás szerint ezekben a pillanatokban is keresik az elkövetőket. Úgy tudjuk, ezen a környéken az utóbbi időben számos hasonló eset történt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!