2015.05.17. 05:31
Hetven méter közelében - Gyurátz Réka újabb országos rekordja
Gyurátz Réka - több mint egy métert javítva egyhetes rekordján - 69,44 méterre írta át női kalapácsvetésben a junior országos csúcsot.
A Dobó SE atlétái két versenyen is szerepelnek a hétvégén - a serdülő és ifjúsági ügyességi csapatbajnokságon, illetve a hallei nemzetközi dobófesztiválon. Utóbbin két kiemelkedő eredményt is elértek Németh Zsolt és Németh László tanítványai.
Gyurátz Réka. Fotó: Lengyák György
A junior, U20-as női kalapácsvetők versenyében a korosztály tavalyi világbajnoki ezüstérmese, Gyurátz Réka 69,44 méterre javította saját - az egy hete Szombathelyen, a csapatbajnokság nyugati elődöntőjében – felállított 68,25 méteres országos csúcsát. A 19. születésnapjához közeledő Réka már az első sorozatban csaknem négy méterrel vezetett (67,69), másodikra 68,50-ot ért el – már ez is új rekord volt. Utolsóra dobta a 69,44 métert, amellyel az idei világranglista élére is ugrott. Ezzel az eredménnyel hetedik az U20-as örökranglistán. Az idei junior Európa-bajnokságra készülő Gyurátz Rékát már csupán 56 centi választja el a 70 méteresek klubjától, amelynek egyelőre két magyar tagja van, a veszprémi Orbán Éva és a szombathelyi Divós Katalin. A 70 méter elérése egyben az augusztusi, Pekingben rendezendő felnőtt világbajnokságon való indulási lehetőséget is jelentené Réka számára.
Fotók: Unger Tamás
A németországi viadalon a junior fiú kalapácsvetők mezőnyében Halász Bence egy centi híján két métert javított eddigi egyéni csúcsán. A 17 esztendős ifjúsági olimpiai ezüstérmes a 6 kilós kalapáccsal elért 79,86 méterével megerősítette első helyét az U20-as világranglistán. Bence 77,60-dal a harmadik sorozatban vette át a vezetést a brit Cambelltől, a hatodik, utolsó, 79,86-os dobásával pedig három métert vert rá. (Az országos csúcsot 2001 óta Pars Krisztián tartja 81,34 méterrel. A Dobó SE olimpiai bajnoka 19 évesen érte el ezt a rekordot.)
Halász Bence diszkoszvetésben is indult, a juniorok 1,75 kg-os szerével 53,88 méteres egyéni csúcsot ért el, ezzel a hatodik helyet szerezte meg.