Hétvége

2015.05.22. 11:57

Pünkösdi találkozó a határon

Bár szerte a világban ismerik és tisztelik Szent Mártont, nekünk, szülőföldje mai lakóinak egyenesen kötelességünk születésének 1700. évfordulóját méltó módon megünnepelni. A jubileumi évre (2016) készülve meghívtuk a szombathelyivel szomszédos egyházmegyék püspökeit egy lelki előkészületre.

Olyan helyre invitáltuk őket, amely több szempontból is szimbolikus lehet. Rönök falu a magyar-osztrák államhatár magyar oldalán található. Az egykori, s végső soron a mai település temploma is, a határvonaltól tíz méterre, a szocializmus évei alatt a kiürített határsávba került. A falu kénytelen volt arrébb húzódni, de a templom, miként a költőtől tudjuk, mindig marad: ez a templom is maradt. Igaz, romossá vált az évtizedek alatt, már teteje sem volt, de a politikai fordulat után azonnal újjáépítették lelkes emberek.

A találkozó ebben a templomban volt, amely sajátos adottságai révén több nemzetiség közös temploma is lehet. A magyarokon és az osztrákokon túl, a közelben élnek horvátok és szlovének is. Ezen a helyen, sajátos módon megélhetjük a testvéri összetartozás élményét.

Dr. Veres András

A sok szempontból megosztott Európában Szent Márton személye összekötő kapocs számunkra. Az egykori Pannónia területén ma is sok templom és település tanúskodik arról, hogy itt Szent Mártont különös módon tisztelik, saját szentjüknek tekintik. Savaria egykori szülötte ma is összeköti Közép- és Nyugat-Európát, de összeköti a ma itt élő népeket is: szlovéneket, horvátokat, németeket és magyarokat. Az ő távoli múltból felsejlő személyének tisztelete semmivel sem halványabb, mint a korban hozzánk közelebb álló szenteké. Tehát a hely, vagyis a templom a határon, és Szent Márton lelkisége összeköt minket ma is.

Pünkösdhétfő ebben a templomban emberemlékezet óta ünnep. A környékről ma is többen jönnek ide imádkozni, ki gyalog, ki kerékpárral, vagy éppen autóval. Reméljük, a több nyelven itt elhangzó imádság pünkösd ünnepén a Szentlélekben való örvendezés egészen gazdag kiteljesedése lesz! A Szentlélek mindent megújító erejére ugyanis mindnyájunknak, bármely nemzet gyermekei vagyunk is, nagy szükségünk van. Szent Márton pedig, aki saját korában a béke követe tudott lenni, közbenjár értünk Istennél, hogy tudjunk családunkban, saját nemzetünkben és népeink között is a béke fáradhatatlan hirdetői és megteremtői lenni.

Veres András szombathelyi püspök

A rönöki zarándoklat tervezett programja:

10.00 Püspöki szentmise a Szent Imre templomban.

11.30 a celldömölki Szent Benedek Iskola diákjainak zenés drámajátéka. A nap további részében a zarándokok saját programjaik szerint folytatják imádságaikat.Kötetlen beszélgetésekre is kiváló alkalmat biztosít a templom körüli szabadtér, ahol helyi termelőktől kóstolhatnak finomságokat az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!