f1

2015.05.24. 08:57

Sosem látott forgalom a pályán

Jenson Button szerint a „valaha volt legrosszabb” forgalom volt a pályán a hétvégi F1-es szakaszok alatt.

Gyimesi Brigitta

Fotó: McLaren

A Kanadai Nagydíj előtti versenyzői megbeszélésen Button és csapattársa, Fernando Alonso egyaránt Charlie Whitinghoz, az FIA versenyigazgatójához fognak fordulni panaszaikkal. Mindkét versenyző úgy érzi, a stewardok nem a megfelelő szigorúsággal kezelték a feltartások helyzeteket.

„Ez volt eddig a legrosszabb” – vonta le a következtetést a forgalomra vonatkozóan Button az időmérő után. „A probléma az, hogy ezt addig fogja mindenki folytatni, amíg nincsenek büntetések. Biztosra veszem, hogy a következő verseny előtt nem mi leszünk az egyetlenek, akik panaszkodni fognak erre. Nagyon-nagyon rossz volt, főleg, hogy a gumikat elég nehéz felmelegíteni. Ennek következtében mindenki extra köröket tesz meg, több kivezető kört, és minden összezavarodik.”

Alonsót a Q1 vége felé az egyik gyorskörén Romain Grosjean tartotta fel meglehetősen csúnyán, ám a stewardok szemet hunytak az incidens felett.

„Szerintem igen” – válaszolta Alonso arra a kérdésre, vajon a versenybírák túlságosan enyhén vették‑e a forgalmi problémákat a hétvége folyamán. „A forgalom szörnyű volt. Kicsit érdekesnek tartom, hogy semmilyen ügyben nem zajlik vizsgálat. A szabadedzések nevetségesek voltak; a harmadik edzésen lényegében nem voltak szabályok. Az emberek jöttek ki a boxból, nagyon lassú felvezető kört mentek, miközben te a gyorskörödön voltál, és minden egyes féktávon bevágtak eléd.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!