Gersekarát

2015.05.24. 11:32

Egy hónapja készülnek a mai pünkösdölésre a gersekaráti művelődési házban

A helyi kulturális közfoglalkoztatottak gyűjtőmunkájának köszönhetően elevenítik fel a településen a pünkösdi hagyományokat.

Civil Tudósítónktól

A Nemzeti Művelődési Intézet koordinálásában a Gersekarátért Baráti Kör civil szervezet három kulturális közfoglalkoztatottnak ad munkát. A közösségsegítők a tevékenységük során aktívan kiveszik a részüket az Integrált Közösségi Szolgáltató Térré átalakított művelődési ház mindennapi munkájából, továbbá a település közösségi életének szervezéséből. Ennek egyik része a helyi szokások és hagyományok gyűjtése, felelevenítése és ápolása.

A pünkösdi műsor szereplői a próba előtt besegítenek a felállítandó májusfa díszítésében. A képen balról jobbra: Misák Dóra, Tóth Adrienn, Tóth Liliána, Faragó Marianna (kulturális közfoglalkoztatott), Boros Anna, Elekes Dorina, Ódor Ninetta, Boros Tímea, Szilágyi Regina, Benkő Valentina, Kirnbauer Benita. Háttal jobbról balra: Némethné Bakler Eszter (kulturális közfoglalkoztatott), Hári Henrietta, Hári Klementina, Laposa Amanda. fotó: Ferencz Lászlóné

Még januárban és áprilisban több idősebb helyi lakos bevonásával, a hagyományőrzés szellemében, régi mesterségek (kosárfonás, seprűkötés, korbácsfonás), illetve régi ételek elkészítésének fortélyait sajátíthatták el és örökítették meg fényképeken és videón. Most pedig az általános iskola tanulóival közösen készülnek a pünkösdölésre.

A kulturális közfoglalkoztatottak készítenek a hagyományőrző hét egyik napján, a kosárkötést filmezik. A kosarat köti id. Balogh Ferenc, kamerával Elekesné Németh Mónika, mellette Némethné Bakler Eszter (kulturális közfoglalkoztatottak), háttérben kissé háttal Csordás Gyuláné réteskészítés közben. fotó: Ferencz Lászlóné

Az előadáshoz felhasznált szöveg nagy részét helyben, illetve a környező településeken sikerült összegyűjteniük. A betanításba a helyi általános iskola két pedagógusa is besegített. A gyerekek és felkészítőik már egy hónapja gyakorolnak az előadásra. Szép jelmezekkel és díszletekkel igyekeznek minél élethűbben bemutatni a régiek által ápolt szép szokást. A pünkösdi ünnepség vasárnap három órakor lesz, jó időben a művelődési ház udvarán, rossz idő esetén pedig az intézmény nagytermében.

Ferencz Lászlóné

Címkék#Gersekarát

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!