f1

2015.05.29. 16:19

Button szerint Kanada „fájni fog” a McLarennek

Még egy hét hátra van a Kanadai Nagydíjig, Jenson Button azonban már vészmadárkodik: a montréali pálya kifejezetten rossz a McLaren szempontjából nézve.

Gyimesi Brigitta

Fotó: McLaren

Button nyolcadik helye Monacóban a McLaren-Honda első idei pontszerzését jelenti, érthető tehát a hatalmas megkönnyebbülés a csapatnál. A remek eredményben közrejátszott, hogy a monacói pálya lassú, kanyargós vonalvezetése kedvezett az MP4-30-nak, a következő felvonás viszont a gyors pályáké: Montréal, Red Bull Ring és Silverstone. Yasuhisa Arai, a Honda főnöke már pedzegette, hogy a fejlődési ráta megtartása érdekében több lóerőre lesz szükség az elkövetkező futamokon. Button természetesen elégedett a téli tesztek óta látott változásokkal, azonban aggódva tekint a montréali verseny elé.

„Az első futamon az utolsó sorba kvalifikáltunk, ma pedig már sokkal fentebbre” – nyilatkozta Button, aki csak a sárga zászlóknak köszönhetően nem jutott be a Q3-ba Monacóban. „Futamról futamra egyre feljebb kúsztunk a rajtrácson, közelebb és közelebb kerültünk az élmezőnyhöz, általánosságban minden futamon előreléptünk valamennyit. A következő futamon viszont szerintem megtorpanunk kissé, a pályán nagyon sok a hosszú egyenes, amely nem a mi kenyerünk. Igaz, sosem lehet tudni, lehet, így is szerzünk majd pár pontot. Élvezzük Kanadát, azonban nem lesz gyerekjáték ott pontokat szerezni, majd következik Ausztria, ahova néhány fejlesztéssel érkezünk. Remélhetőleg most már az év végéig konzisztensen jó teljesítményt tudunk nyújtani.”

Button úgy véli, a csapat folyamatos fejlődése az oka, hogy ő és Fernando Alonso is optimistán álltak a látszólag szenvedéses futamokhoz.

„Ha nem az élen harcolsz a győzelmekért, akár ott is lehetsz, mint mi” – tette hozzá a brit világbajnok. „A helyzet az, hogy láttuk a fejlődést, láttuk, hogy nem egy helyben toporgunk. Ha egy helyben ülsz a hátsó traktusban, akkor iszonyú kemény tud lenni, de ha van egy terved és minden versenyen látható a javulás, akkor pozitív tudsz maradni, még akkor is, ha – mint Fernando és én – hozzá vagy szokva, hogy az élmezőnyben küzdesz. Amikor pedig a javulást említettem, nem csak a köridőkre gondoltam; a munkamorál, a hozzáállás, a McLaren és a Honda közti kommunikáció, rengeteg téren fejlődünk. Az igazán értékes dolgok hatalmas idő- és energiaáldozatot, rengeteg erőfeszítést és nagy mentális erőt igényelnek.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!