Kultúra

2015.06.07. 16:26

Elhozták a sarkvidéket és a végtelen mezőket - Nagy Gergő lett a Street Art Fest győztese

Pusztaszabolcs - Harminc fiatal művész varázsolta szebbé a várost az első Street Art Festen, szombaton.

Sebestyén Lilla

Igazi kánikula van, ennek ellenére a Street Art Fest 2015 versenyzői teljes erőbedobással dolgoznak. A vasúti falra először csak a vázlatok kerülnek fel, majd ahogy haladunk előre az időben a szemünk előtt bontakoznak ki a messzi tájak – a sarkvidék, egy végtelennek tűnő zöld mező, amelyet egy vonat szel ketté – és a helyiek, például a város katolikus templomának képmása, amelyet a pusztaszabolcsi Cséza Norbert örökített meg.

Összesen harminc alkotó érkezett a városba, az ország minden tájáról például Budapestről, Vácról de még a határon túlról is, hogy színt vigyenek Pusztaszabolcs életébe, környezetébe.

Mészáros Patrik a harmadik helyen végzett alkotásával  (Fotó: Koppán Viktor)

– Kiírtunk egy pályázatot és a visszaküldött előzetes tervek alapján döntöttük el, hogy ki vehet részt a versenyen. Előnyt jelentett, ha valaki a helyi nevezetességeket is ábrázolja valamilyen formában a freskón, de nem volt feltétel – magyarázza Neikl-Ladány Ágnes, a Tiszta Utak Élő Táj Egyesület vezetője, aki a Máv Zrt.-vel közösen szervezte meg az egész napos programot.

Ahogy a vezető is elmondta, a cél az volt, hogy feldobják a szürke vasúti falat valamivel, amiben sokáig tudnak gyönyörködni a helyiek.

Elnézve a készülő alkotásokat nem kétséges, hogy sikerült. Az utcaművészek mindegyike hozta a maga a stílusát, így egy változatos és sokszínű kép sorozat alakult ki. Volt, aki mindössze két festék, a fekete és a fehér használatával varázsolt, más látszólag a színskála minden árnyalatát bezsúfolta egyetlen képbe. A freskók némelyike részletes, kidolgozott, valóságszerű, a többi hordozza a grafiti művészet jellemző elemeit. A téma viszont a legtöbb alkotásnál egységes: a környezetünk, a természet védelme ihlette meg leginkább az utcaművészet képviselőit, akik reggel kilenctől egészen este nyolcig dolgoztak a kíváncsi tekintetek kereszttüzében.
Míg a felnőttek nézelődtek, a gyerekeknek aszfaltrajz versenyt tartottak, ott is születtek gyönyörű alkotások, de igazán az esti díjkiosztó volt, ami sokakat vonzott.

Szerencsére lány indulója is akadt a versenynek: Szőke Georgina  (Fotó: Koppán Viktor)

Az öttagú zsűri a dunaújvárosi Nagy Gergőnek ítélte az első helyet, második lett a SZISZKI csapat, vagyis a Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium diákjai, a bronzérmet pedig Mészáros Patrik érdemelte ki.

A művészek egymás között is szavaztak, az ő ítéletük szerint Horváth Benedek volt a legjobb, míg a közönség tetszését leginkább Cséza Norbert vívta ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!