Belföld

2015.06.08. 05:13

OGY - Szavazásokat készít elő a parlament

A kedden elfogadni tervezett előterjesztésekről fejthetik ki véleményüket a képviselők az Országgyűlés hétfői ülésén. A Ház várhatóan kedden fogadja el az idei évi költségvetés módosítását, ami a parlament előző üléséről tolódott át a mostanira.

A hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a napirend elfogadása követ.

A házelnök javaslata alapján a képviselők ezúttal is két órát interpellálhatnak, majd egy órában azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak.

A fideszes Tuzson Bence interpellációjában arról kérdezi a Miniszterelnökség vezetőjét, hogy az Európai Bizottság felülvizsgálja-e az Altus konzorcium 5 millió eurós megbízását.

A szocialista Tóth Bertalan "Miért támogatja a pénzmosást?" címmel nyújtott be interpellációt a nemzetgazdasági miniszternek, míg a jobbikos Egyed Zsolt - interpellációja címe alapján - arra vár választ a belügyminisztertől, hogy "ki vigyáz a gyerekekre?".

Az LMP-s Szél Bernadett interpellációjában azt kérdezi az emberi erőforrások miniszterétől, hogy mikor is számíthatnak a kormány segítségére az erőszakot elszenvedett nők.

Az első ülésnap végén tizenkét, másnap elfogadni tervezett előterjesztés bizottsági jelentéseit tárgyalhatják.

A parlament kedden a napirend előtti felszólalások után tartja a szavazásokat.

A képviselők ekkor fogadhatják el az idei költségvetés módosítását, az erről szóló zárószavazást a Ház előző üléséről halasztották a mostanira. Varga Mihály javaslata a költségvetési hiányt 15 milliárd forinttal emeli. Az előterjesztésben foglalt változtatások teremthetnek fedezetet Magyarország kurdisztáni katonai szerepvállalásához, továbbá kísérletet tesznek a fővárosi közösségi közlekedés pénzügyi helyzetének hosszú távú stabilizálására is, a BKV Zrt. korábbi időszakokról felhalmozódott 52 milliárd forint összegű adósságának állami átvállalásával. Döntés várható még a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosításokról, a kiemelt közlekedési beruházások gyorsításáról és a 2015-2020 közötti Nemzeti Környezetvédelmi Programról.

A Ház a héten péntekig ülésezik, majd a jövő hétfőn a 2016-os büdzséhez benyújtott több mint ötszáz módosító indítványról dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!