Sport

2015.06.16. 16:20

Megyei II.: Rekordbajnokok lett a Sárosd

A megyei másodosztályú Agárdi Termál csoportjában 22 pont előnnyel végzett az élen a Sárosdi NKSC csapata.

Káldor András

A Sárosd csapata a 2013/14-es idényben hiába végzett a megyei első osztályú pontvadászatban a második helyen, és hiába volt a legjobb góllövők között három játékosuk is, mégsem maradhattak az első vonalban, mert nem tudtak kiállítani U21-es, és U18-as csapatot. Ennek oka az volt, hogy minden első osztályú csapatnak kötelező volt versenyeztetnie a Bozsik program keretében az U 12-től az U6-ig csapatot, de az U 15, U18, és U 21-ben is kellett csapatot indítani. Azt, pedig nem akarta az egyesület megkockáztatni, hogy az elmulasztott utánpótlás mérkőzések után pontokat vonjon le tőlük az MLSZ. Így visszasorolták őket a másodosztályba, ahol gyakorlatilag nem volt ellenfelük, és toronymagasan az Agárdi Termál csoport élén végeztek. Veretlenek maradtak, mindössze egy döntetlenjük volt – még novemberben az ezüstérmes Lajoskomárom csípett el egy pontot otthonukban. Önmagáért beszél, hogy a 30 lejátszott mérkőzésen 163 gólt lőttek – ez meccsenként 5, 43-as gólátlagnak felel meg. A kapott gólokat nézve is kimagasló a mérlegük, mindössze 27-et kaptak. Tizennégyszer találtak be a Nagykarácsony és a Kulcs hálójába, de nem úszta meg kilenc alatt az LMSK Masita, valamint a szintén a Kulcs gárdája. Nyolc gólnak örülhettek a Kálóz, és a Baracs elleni találkozók után. Ahogy tavaly, úgy idén is természetesen ott voltak az éles lövészek versenyének élmezőnyében a sárosdi labdarúgók. Tornyai Tamás 25 góljával a csoportban a harmadik helyen végzett, őt követte a 23 találatot elért Tanárki Mihály, de az együttes vezetőedzője, Dvéri Zsolt sem tagadta meg önmagát, ő 21-szer volt eredményes. Fél távnál már magabiztosan vezették a tabellát az őket üldöző Lajoskomárom előtt, igaz ez a kilenc pontos előny akkor még behozhatónak tűnt, de tavasszal nyomatékosították, hogy csak és kizárólag azon múlik a végső sikerük, hogy mennyire teszik oda magukat. Ebben nem volt vita – ismerve a vezetőedző mentalítását – és kéthárom talán nehezebben vett akadálytól eltekintve uralták a mezőnyt. A szomszédvári rangadón, Szabadegyházán játszottak egy szorosabb kilencven percet, de itt is 5-4-re nyertek, és volt két 1-0-as meccsük a Lajoskomárom, és az Aba-Sárvíz ellen.

Egy esztendő kihagyás után ismét a megyei első osztályban szerepelhet a Sárosdi NKSC csapata, amely veretlenül végzett az Agárdi Termál csoport első helyén (Fotó: Sárosdi NKSC)

- Mindenféleképpen úgy indultunk neki a szezonnak, hogy visszajussunk az első osztályba. Többen a régi csapatból, amikor kiderült, hogy nem ott folytatjuk eltávoztak tőlünk, nem vállalták a megye kettőt. Mi azért próbáltunk úgy igazolni, hogy ütőképes keretünk legyen, amely esélyes lehet arra, hogy megnyerjük a bajnokságot. – hangsúlyozta Dvéri Zsolt vezetőedző. A Videoton, és az Újpest egykori négyszeres válogatott játékosától megtudtuk, hogy azon kívül, hogy simán vissza szerettek volna térni az első osztályba, több célkitűzésük is volt. – A bajnokság közben is, ahogy jöttek az eredmények, úgy alakultak ki a további célok. Ilyen volt, hogy jó lenne, hogyha veretlenül megnyernénk, majd elérnénk a százötven rúgott gólt. Minden egyes mérkőzésen, és fordulóban volt motivációja a csapatnak. Persze, mint minden csapat életében, nálunk is akadtak hullámvölgyek, de nagyon jó átlagot hozott a csapat, sőt még egy kicsivel több rúgott gól is benne lehetett volna. Azt sem szabad elfelejteni azonban, hogy volt egy-egy mérkőzés, amikor a szerencse is mellénk állt. – tette hozzá a szakember.

Külön kiemelte, hogy nagyon jó csapategység alakult ki, éppen ezért nem is kívánt kiemelni egy játékost sem a csapatból, mert mindenkinek volt jó, illetve kevésbé jobb meccse, de mindenki nagyon jól sáfárkodott az egyéni képességével, és így ezt a csapatnak alá tudta rendelni.

Ellenben külön kitért arra, hogy a vezetőség maximálisan a gárda mellett volt, és az első pillanattól kezdve segítette őket. – Mindent megtettek, minden adott volt ahhoz, hogy kifogástalanul fel tudjunk készülni, teljes mértékben megvolt az a háttér, amely egy ilyen sikerhez szükséges. Egész évben korrekten, csak az ő feladatukra koncentrálva, nagyon jól álltak a csapat mellé. A település is magáénak érzi a csapatot, a sárosdi átlag nézőszám volt a legmagasabb a csoportban, sokan idegenbe is elkísérték őket. Szeretik a sárosdiak a focit! Mivel az U21-es korosztályban nem indítanak bajnokságot, így elhárult az akadály, tehát vállalni tudják az első osztályt. Az U 18-sok, pedig várakozáson felül szerepeltek, a 4. helyen zártak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!