Tudomány

2015.06.18. 15:25

Beltérben is könnyen reptethető - A legújabb drón 4K-s felbontással és két kilométeres hatótávolsággal érkezik

A drónfejlesztés azon kevés területek egyike, amit nem a kínaiak koppintanak le, hanem amiben éppen őket próbálják utolérni versenytársaik.

Munkatársunktól

A Kínai Szilícium-völgyben, Shenzhenben székelő DJI abszolút piacvezető, ők készítik a kereskedelmi forgalomban kapható legjobb, legmodernebb, legkönnyebben irányítható, legnépszerűbb drónokat, a nevükhöz fűződik a méltán híres Phantom széria, aminek éppen a napokban jelentették be a legújabb csúcsmodelljét, a DJI Phantom 3-at, illetve annak Advanced és Professional változatait.

A Phatom 3-mal beltérben is repülhetünk, bár egy templom nem biztos, hogy a leg-ideálisabb helyszín, a drón ugyanis nem halk, meg egyébként is. A Phantom 3 szakavatott kezekben csodákra képes, az 1259 dolláros, azaz körülbelül 350 000 forintos repülő szerkezettel hollywoodi produkciókat megszégyenítő klipeket lőhetünk, rá-adásul a használata sem nehéz.

A DJI a korábbi Phantom modelleket alapból kamera nélkül árulta, és egy kis extra pénzért beszerezhettük a beépített kamerával rendelkező Vision modellt. A legújabb modellek integrált kamerával érkeznek. A 999 dolláros Advanced néven futó alapmodell 1080p full HD videót tud rögzíteni 60 fps sebeséggel, míg a drágább Professional változat 4K (4096x2160p) videót bír 30 fps sebességgel. Mindkét gép 12 megapixeles állóképeket tud lőni. A DJI LightBridge technológiának köszönhetően pedig mindössze 220 ms késleltetéssel a drón élő kameraképét, nem- csak a távirányítónk tabletméretű kijelzőjén követhetjük, hanem az élő streamet akár közvetlenül Youtube-ra is feltölthetjük.

A kamerát egy három tengely mentén állítható stabilizátor (gimbal) tartja a drón alján. Az akciókamerában egy Sony EXMOR 1/2.3 érzékelő figyel, a lencse látószöge 94° / 20 mm (35 mm formátumra átszámolva), a rekesz pedig f/2.8. Az ISO-érték 100 3200 között állítható, míg a záridő 8 és 1/8000 mp között.

Azoknak, akik GoPrót szeretnének a Phatom 3-ra applikálni: a pletykák szerint hamarosan érkezik a kamera nélküli modell is.

A napokban jelentették be a DJI legújabb csúcsmodelljét, a Phantom 3-at, illetve annak Advanced és Professional változatait. A drón élő kamera-képét a távirányítónk tablet méretű kijelzőjén követhetjük. Fotó: Archív

A DJI Phatom 3 hatótávolsága közel háromszorosára nőtt elődjéhez képest, a drónt akár 2 km távolságból is irányíthatjuk, anélkül hogy látnánk. A fejlesztők nagy figyelmet fordítottak a biztonságra és a könnyű kezelhetőségre. A drón eleve összeszerelve érkezik, gombnyomásra automatikusan felszáll, és a beállított magasságot elérve egy helyben lebegve várakozik az utasításokra. Ha a drónt szem elől veszítenénk, bepánikolnánk vagy csak szeretnénk visszahívni lábhoz, akkor nincs más dolgunk, mint megnyomni a [H]ome gombot, s a GPS segítségével a drón precízen visszanavigál a felszállási helyhez. Ugyanez történik, ha az aksi vészesen merülőben, így nem fog a fortyogó lávába pottyanni a méregdrága játékszerünk, hanem szintén hazanavigál, mint egy jó kutya. Ezenkívül az akadályokat, tereptárgyakat is figyeli, így nem tudjuk nekivezetni egy fának vagy egy magasfeszültségű vezetéknek.

Beltérben is reptethető. Értelemszerűen ilyenkor nincs GPS-jel, de no para, a vizuális pozícionáló rendszer és az ultrahangos érzékelők segítségével is veszi az akadályokat.

A Phantom 3-ban távirányítójában egy 6000 mAh LiPo 2S, míg a drónban egy 365 grammos 4480 mAh LiPo 4S aksi figyel. Teljes feltöltéssel körülbelül 23 percet képes a levegőben tartózkodni. A drón súlya egyébként 1280 gramm, aksival együtt!

A pilot alkalmazás segítségével az amúgy sem szűkös lehetőségek köre megtöbbszöröződik. Térképen követhetjük a drónunk mozgását, videót vághatunk, Youtube-ra élőben közvetíthetünk 720p felbontásban, teljes a kontroll a fedélzeti kamera beállításai felett. És talán az egyik leghasznosabb tulajdonság: valós repülés nélkül, rossz időben vagy az első éles bevetés előtt a szobában, buszon, vonaton egy szimulátor segítségével fejleszthetjük manőverezési képességeinket. A napló funkcióval végignézhetjük, mikor, hol, merre repültünk, mikor milyen képeket, videókat lőttünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!