Kultúra

2015.07.06. 17:09

Gyökerek felkent őrzője

Horvátzsidány, Und, Ólmod, Kiszsidány - Ezekben a falvakban teljesít szolgálatot a horvát anyanyelvű, a horvátság megőrzéséért egész életében sokat tevő Dumovits István plébános.

Némethy Mária

Undon 41, Horvátzsidányban és Ólmodon 38, Kiszsidányban tíz éve teljesít szolgálatot a Győri Egyházmegyéhez tartozó pap, Dumovits István esperes plébános.

Most a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt, a hívek segítségével megújult horvátzsidányi templomról mesél. Arról, hogy a Jurisics Miklóssal Nyugat-Dunántúlra érkezett horvátság milyen régóta szeretett volna templomot emelni magának itt, majd hogyan segítette azt az 1836-ban Zágrábból ide érkezett két ferences szerzetes, aztán a történelem viharai és a szegénység miatt miért csak 1876. szeptemberében szentelték fel a neobarokk stílusú templomot.

A templomot, amelynek 2013-ban történt felújításának befejezéséhez végül Áder János köztársasági elnök nyújtott segítséget: három nap alatt 20 millió forintot utaltatott át. Az egyházközség, a hívek, az egyházmegye áldozatos segítségével az elmúlt évek során így megszépülhetett kívül, belül is a templom és környéke, új lett még a kerítés is, és új óra mutatja az időt a toronyban. Már csak a plébánia épületén belül folyik kisebb átalakítás.

Az atya a tőle megszokott energiával intézi ma is a hívek és a plébánia ügyeit, fáradhatatlanul járja a falvait (igaz, már nem motorozik). Általa a templom segíti megőrizni az itt élő emberek horvát gyökereit.

Dumovits István sokrétű tevékenységének sorába beletartozik a Mária Út zarándokútvonal részeként a Peruska Mária zarándokhely is, ahol egyre bővül a mesterségek szoborparkja. Áll az öreg, híres tölgyfa, amelynek tövében majdnem 150 esztendeje megtalálták a peresznyei gróf elveszett kisfiát.

Dumovits István a szépen felújított horvátzsidányi templomnál. Áder János is támogatást nyújtott
Fotó: Némethy Mária

Ennek közelében a hívek adományából kis kápolna épült 1994-ben Szent Hubertus és Szűz Mária tiszteletére. Előtte, a tisztáson, az erdő hűs fái alatt egy szoborpark jött létre az évek során: a mesterségek védőszentjei sorakoznak benne.

- Már 29 szobor van itt, most felújíttatjuk, egységesítjük az összeset - mutatja Dumovits István.

Köztük azonnal megmutatja kedvencét, Szent József szobrát. E művet már idős édesapja emeltette, adományozta a megtakarított pénzéből. A plébános hozzáfűzte: József a családok védőszentje, így az sokaknak lehet majd a segítségére.

Dumovits István esperes plébános a szoborpark bővítéséről is beszél. Arról, hogy tervbe vették a Szombathelyi Egyházmegye védőszentjének, Szent Mártonnak is állítanak szobrot itt, de a tervek között szerepel egy szobor a földmérők és az erdőművelők szentjének is.

Az országban egyedülálló kezdeményezés ez. Lelki oázis, spirituális, különleges, lélekemelő hely a horvátok szépséges zarándokhelye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!