Anyáról lányára szállt - Vilma néni egy nótás kedvű, anekdotázó családba született

Vilma néni, Tamás Károlyné Kiss – Tóth Vilma a szentgáli tanyavilágban született, pásztorcsaládban. Molnár Gábor nagyapjától tanulta a népdalokat, a másik nagyapától, Kiss – Tóth Istvántól a betyártörténeteket. Az élénk eszű, kiváló tanuló kislány mégiscsak hat osztályt végezhetett, mert a falu mindkét tanító nénije „szingli” volt, apja pedig nem akart vénkisasszonyt nevelni. Nem is lett így, kisnemesi származású férjével, két kislányával költözött Szentgálra, amikor változtak az idők – amikor jött a tagosítás, meg a tsz.

Közben azért utat tört a tehetség. Vilma néni alapító tagja lett a Múzeumbarátok Körének, ahova még gimnazista korában belépett Márti is, a későbbi pedagógus. Külön – külön és együtt összesen 52 pályázatot készítettek, sorban születtek a könyvek: Egy móringos láda nyomában, Első kenyérsütésem, Juhászok a Bakonyban, stb.

– Édesanya és én is jártunk idősekhez, ismerősökhöz. A nyolcvanas években még éltek azok, akik tudtak mesélni a régi dolgokról, mi meg mindent leírtunk, összedolgoztunk. Édesanya többször is éjfélkor, egy órakor jött ki, hogy megnézze, mit írtam. Mielőtt elment, együtt kutattuk a világháborúk szentgáli hősei, áldozatai, emlékeit, és ő volt az, aki kontrollálhatta, mi legyen a végső változat – sóhajt az örökös Sófalviné Tamás Márta.

Vilma néni kilencvenéves korában végleg átadta a feladatot lányának
Fotó: Penovác Károly

Néprajzi kutatómunkájáért anya és lánya egyaránt megkapta a Sebestyén Gyula emlékérmet. A különböző kiadványok, könyvek, újságcikkek mellett mindketten fontosnak tartották falujukat, Szentgált. Márti meséli, milyen sok résztvevője volt, van a településen a Honismereti Kör, az olvasóestek, a kézimunka kör, a Téli esték sorozat alkalmainak, utóbbira mindig sikerült neves előadókat megnyerniük. Szentgálon 1993-ban avatták a faluházat. Az érkező vendégeknek Vilma néni mesélt, ő gondozta a virágokat, rendezte az udvart, ha pedig úgy adódott, szívesen sütött egy kis prószát, krumplis pogácsát, káposztás lángost a pávakörösöknek, akik ezt azóta is emlegetik.

A család barátja volt Lőrincze Lajos, a nemzetközi hírű nyelvész, aki mint legutóbb Vilma néni mesélte, szolgadiákként kezdte, és a legfelső fokig jutott. Nagyon okos, kedves, barátságos embernek ismerték, mindenkihez volt egy kedves szava, amikor hazajött a faluba. Márti nála írta a szakdolgozatát, és szembesült az őszinte örömmel, amikor Lőrincze Lajos gratulált neki, a pedagógusból polgármesterré választott tanítványnak, aki most, hogy örökségével egyedül maradt, nagyon hiányolja a mamát. Mert jó lenne vele megvitatni, hogyan áll a felújítás a templomban, vagy a szoborkert, együtt örülni a közadakozásból elkészült kulákok emlékművének.

– Édesanya annak örült, milyen sokan szeretik a falunkat, magam sem költöznék el innen sehova. Szívesen vagyok tagja annak a közösségnek, amely őt ennyire elismerte, szerette. Az itt élők javaslatára lett Tamás Károlyné Kiss – Tóth Vilma a Magyar Kultúra Lovagja, majd Szentgál község díszpolgára.

Eddig mindig kettejükkel találkoztam, ám jött a hír; pár nappal kilencvenedik születésnapja előtt Vilma nénit hazahívta az Úr. A küldetés igy a lányára, alkotótársára, Sófalviné Tamás Mártára maradt.