Sport

2015.07.17. 17:28

BL-csaták közötti bajnoki - A Videoton FC a bajnokság minden meccsén a győzelem útját keresi

Székesfehérvár - Az OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó bajnokság új szezonját a Bozsik Stadionban kezdi a Videoton FC. A Budapesti Honvéd vendégeként 20.30-kor lépnek pályára a fehérváriak.

Ferencz Balázs

A bajnoki címvédő Videoton FC a hét elején a walesi The New Saints együttese ellen a BL-selejtezőben kezdte az idei tétmérkőzések sorát. A piros-kékek 1-0-s idegenbeli sikere elérhető közelségbe sodorta a továbblépést, és ugyan Fehérváron lesz még egy visszavágó, már azt is tudni, hogy egy esetleges továbbjutás esetén a fehérorosz BATE Boriszov és az ír Dundalk párharcának győztese lehet a következő ellenfél a Bajnokok Ligájában. A nyoni sorsolás eredményével most még nem foglalkoznak különösebben a Sóstói Stadion öltözőfolyósóján, hiszen ma a Budapest Honvéd ellen kezdik az NB I 2015/16-os szezonját. Új, 12 csapatos pontvadászat indul 33 mérkőzéssel, de az újdonság, és a szezonkezdet nem tesz plusz terhet a játékosok vállára.

- Örülünk, hogy elkezdődik a szezon. - jelentette ki Kovács István, a Vidi középpályása. - A játékosok ezt szeretik, ha tétmérkőzéseken tudnak pályára lépni, nem pedig a monoton edzésmunkát végzik. Jól sikerült a TNS elleni első mérkőzésünk, annak ellenére, hogy nem volt látványos a játékunk. Bárki bármit mond, itt az eredmény a legfontosabb. A hétvégi bajnoki szempontjából fontos, hogy minél hamarabb összeálljon a csapat. Reméljük, hogy nem hullajtjuk el a pontokat, és az idei szezon is jó lehet.

- Nem vagyok izgatott, ugyanakkor nagyon várom, hogy kezdődjön a bajnokság. - mondta Bernard Casoni, a fehérváriak vezetőedzője. - A walesiek elleni BL-meccs jót tett a játékosok lelki állapotának és a kohéziónak is. A taktika vonalán azonban még sokat kell dolgoznunk. Fontos, hogy jól kezdjük a bajnokságot a Honvéd ellen. Minden meccsen a győzelem útját keressük.

A francia tréner a szezonrajt kapcsán arra is kitért, hogy nem riad meg a rotációtól, gyakran alkalmaz változtatást az összeállításban.

- Sűrű a program, három naponta játszunk, ami lehetőséget ad a változtatásra. Mindenkire szükség a lesz a szezonban. Lehetőséget kapnak azok is, akik korábban kevesebbet jutottak szóhoz. - mondta Bernard Casoni.

Kovács István szerint egyre jobb formába lendül majd a csapat, mely alakulat önbizalmának nem tett jót az elbukott Szuperkupa-döntő.

- Nem most kell igazán topformában lennünk, hanem a nagyon fontos mérkőzéseken és a szezon hátralevő részében. Így is hoznunk kell a pontokat, és a csapat önbizalma is megjön. Akár apró gólokkal is, de meg kell nyernünk a találkozókat. A Honvéd mindig nagyon masszív, főleg hazai pályán. Idegenlégiósok és fiatalok jó arányban vannak most Kispesten. A Videoton azonban van olyan szintű csapat, hogy megoldja a meccset a saját kvalitásaival, nem nekünk kell alkalmazkodni a Honvédhoz. Remélem, hogy mi dominálunk majd, és mi örülünk majd a győzelemnek. - utalt a ma este 20.30-kor kezdődő budapesti összecsapásra.

Bernard Casoni (kék mezben) vezetőedző a szezon során a keret minden játékosára számít. Fotó: Molnár Artúr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!