Sportvilág

2015.07.17. 16:23

A főpróba nem sikerült - Visszatér Körmendre az U18-as válogatott

Budapest - Utolsó két felkészülési mérkőzésén kikapott Lengyelország együttesétől az U18-as B divíziós Európa-bajnokságra készülő magyar fiú kosárlabda-válogatott.

Horváth Erika

A Ferenczi Tamás vezette U18-as magyar fiú kosárlabda-válogatott amely a korosztály jövő csütörtökön kezdődő B divíziós Európa-bajnokságára készül , ezt a hetet Budapesten töltötte, ahol kedden és szerdán is megmérkőzött a szintén B divíziós lengyel együttessel. Az első mérkőzésen 80-74-re, a másodikon 67-58-ra nyertek a vendégek. Mint a magyarok egyik edzője, a körmendi Érsek István elmondta, a múlt heti csehországi meccsekig felfelé ívelt a csapat formája. Még Csehországban orrtörés miatt elvesztették egyik kulcsjátékosukat, a pápai Horváth Kristófot, aztán hasmenéses járvány, illetve gennyes mandulagyulladás tizedelte a csapatot. A szakvezetők bíznak abban, hogy a néhány napos pihenő alatt újra feltöltődik a társaság, és ráhangolódik az előtte álló nagy feladatra.

Szombaton visszatér a csapat többhetes edzőtábora színhelyére, Körmendre, és az utolsó simítások után szerdán innen indul majd az Ausztriában három helyszínen, Oberwartban, Fürstenfelden és Güssingben rendezendő Eb-re. A keret egyelőre 13 tagú (a hét elején szűkítik 12-esre) a vasiak közül tagja a körmendi Doktor Péter és a szombathelyi Durázi Krisztofer, a körmendi Márton Ádám viszont végül nem került be az Eb-csapatba.

A körmendi Márton Ádám végigcsinálta a felkészülést, de nem utazhat az Eb-re- Fotó: UNger Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!