Sport

2015.07.30. 18:47

Rádiháza újra várja lovasokat - Vasárnap rendezik a hagyományos viadalt, a Nemzeti Lovas Színház is fellép

Rádiháza - A Rádiházi LK és a Kabala-Ménes Kft. augusztus 2-án, vasárnap rendezi meg a rossz időjárás miatt pünkösdkor elmaradt lovasversenyét, amely a Zala megyei bajnokság 3. fordulója is.

Zalai Hírlap

Az új versenyrendszer szerint pedig egyben a nyugat-dunántúli regionális forduló is lesz, ahol minősülési pontokat lehet szerezni. A program szerint három versenyszám délelőtt 9 órától kerül megrendezésre, három pedig délután 13 órától. Az utolsó, a legnehezebb megmérettetés lesz a Török László Emlékverseny. Ezzel az erőpróbával is emlékeznek a legendás sportvezetőre és szakemberre, aki több mint ötven esztendeig volt a rádiházi ménes vezetője. Sportberkekben is elismerték, hiszen dolgozott a military válogatott szövetségi kapitányként is, s a legjobb honi versenyzőket készítette fel a világ és olimpiai megmérettetésekre.

Az eddigi nevezések azt mutatják, hogy az ország távolabbi megyéiből is szép számmal érkeznek versenyzők.

Rádiházán vasárnap is remek versenyeket láthatnak majd a nézők. Fotó: Pezzetta Umberto

Színesítve a versenyt, délután a díjugrató számok közti szünetben egy igazi kuriózumot láthat a közönség: Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház művészei 40 perces musicalválogatást adnak elő lóháton.

A rendezők lehetőséget biztosítanak gyerekek lovagoltatására, valamint lovas kocsikázásra és méneslátogatásra. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is lesz kézműves bemutató és vásár, arcfestés, csillámtetoválás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!