Sárvár

2015.08.11. 10:06

15 milliót nyertek - Utakat, járdákat javíthatnak, épül a temető

Sárvár - A Hegyközségbe, a Kertvárosba és Lánkapusztára is jut majd abból a 15 millió forintból, amit a város önkormányzata nyert út- és járdafelújításra.

Nagy Ildikó

Bár tény, hogy nincs az a pénz, amit egy településen ne lehetne elkölteni utak és a járdák felújítására, Sárváron mégis örültek a hétfői hírnek, miszerint a város önkormányzata 15 millió forintot nyert út- és járdafelújításokra egy belügyminisztériumi pályázaton.

- Évente körülbelül 100-150 millió forintot költünk a város útjainak, járdáinak felújítására, így ennek a pályázaton elnyert 15 millió forintnak is lesz helye - fogalmazott Kondora István polgármester. Hozzátette: az önkormányzat mindig három évre előre elkészítteti az útfelújításokkal kapcsolatos felméréseket és terveket, így amikor adódik a lehetőség és vele együtt a pénzügyi forrás, csak az asztalfiókot kell kihúzni. Így lesz ez most is. A polgármester hangsúlyozta: ahogy eddig, most sem csak a városközpontban költik el az útfelújításokra szánt pénzt, hanem a külvárosi területekre így például Lánkapusztára, a Kertvárosba és a Hegyközségbe is jut majd belőle.

És ha már külváros: az arrajárók is meggyőződhetnek róla, hogy Sárvár határában gőzerővel építik az új köztemetőt. Már alakul a kapu két tornya, a bejáratnál pedig egy üzlethelyiséget is kialakítanak, amiben feltehetően virág- vagy kegytárgyboltot üzemeltethet majd a leendő bérlő.

Kondora István polgármester azt mondja, most a gépészeti szerelések vannak soron, közben pedig kiválasztják a tetőcserepeket és a térköveket is. Aztán következhet a fásítás és parkosítás, majd a parcellák kimérése.

Az új városi köztemető kapacitását kétszáz évre tervezték, a hathektáros területből első ütemben egy kéthektáros rész készül el, várhatóan még ennek az évnek a végére, ám a polgármester a jövő év tavaszára datálja a hivatalos és ünnepélyes avatást. Feltehetően az első temetéseket is akkor tartják majd az új köztemetőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!