A cirkusz ereje mindent legyőz

- Kihasználom a kevés időt és elmegyek fogorvoshoz. Édesapám már várja magukat – kiált felénk a csinos Carmen az egyik igazgató a lakóautók erdejében, ahová amiatt mentünk, mert arra voltunk kíváncsiak, hogy a kívülállónak misztikusnak tűnő, különleges világban miként élnek azok az emberek, akik egész életükben úton vannak családjukkal, gyermekeikkel együtt és néhány téli hónap kivételével állandó mozgással, költözéssel, fellépéssel töltik mindennapjaikat. Aztán az esti előadáson a lámpák fényénél, flitteres kosztümbe bújva, arcukon széles mosollyal minden a helyére kerül hajszálpontosan, és mint egy kényes gépezet hibátlanul működik: ember és állat, közöttük sok nagyragadozó fegyelmezetten teszi dolgát, valamennyien tudják, mi a feladatuk. A látvány könnyed, és akkor jó, ha ilyen, de mögötte kőkemény munka áll – mondják.

Ez a 45 fős és már nyolcadik generációs társulat főként itthon és a környező országokban lép fel, a több tucat kamionból néhány óra alatt kicsomagolnak felállítják a sátrat és ugyanennyi idő alatt ismét összepakolnak és már útra is kelnek. Gyerekeik magántanulók, ha adott helyen hosszabb ideig tartózkodnak, odajárnak a helyi iskolába.

A nagymacskákat az olasz Davio Togni, a tulajdonos-idomár locsolja a nagy hőségben

- Hogy miről szól az életünk? – kérdez vissza a cirkuszt működtető család képviseletében a dinamikus-sportos stílusú Wertheim Béla, és azonnal rávágja, hát a cirkuszról! Ez az életünk, ekörül forognak a gondolataink – folytatja kezében csodaszép kisfiú unokájával, Jordannal, aki, amikor nagyapja karjaiból egy óvatlan pillanatban kiszabadul, magabiztosan jár-kel a lakóautók, állat karámok között, nevetve-boldogan tekint fel névrokonára, a hét éves Jordanra, a zsiráfra, aztán fut tovább az afrikai struccokhoz, majd Skipy-hez, a kedves ausztrál kenguruhoz, majd a tevékhez, lámákhoz, amerikai bölényekhez, bivalyokhoz, zebrákhoz, andalúz lovakhoz és az uszkárokhoz.

Ez itt Sylver, a 24 éves lovunk, aki már nem lép fel, de velünk jön, valójában családtag simogatja meg az öreg állatot nagy szeretettel Wertheim Béla.

Az idomárokat és az állatokat különleges kapcsolat fűzi egymáshoz

A családfő elmondja, ő maga is ebbe a világba született bele, artistának tanult, majd büszkén említi, hogy édesanyja, aki Richter családból való, a híres cirkusz dinasztia leszármazottja, felesége Donnert Anna is cirkuszi família sarja. Gyerekként neki sem volt más választása, és mint állítja nem is vágyott másra, csak a cirkuszi életre. Nyolcévesen zsonglőr és egykerekű bicikli számot mutatott be, ma már ő vezeti az előadást, emellett csodaszép pónikkal lép fel - mutat a lakmározó állatokra, akiket a többivel együtt szellős karámban, étellel, friss vízzel tartják napközben. Branco, Tündér, Virág és Kitty gyorsan bizalmába fogad minket, látszik emberekhez szokott békés, szelíd jószágok. Nem is lehetne másként - utal az állatok elhelyezésére Wertheim Béla, ugyanis szigorú uniós előírások szerint kell tartani őket, amit minden helyszínen az illetékes hatóságok szigorúan ellenőriznek, miként a biztonságot is. Másfelől, csak jól tartott, kiegyensúlyozott állattal lehet eredményesen dolgozni teszi hozzá. Az pedig alapvető, hogy velük csak az foglalkozzon, aki szereti, tiszteli is őket! vélekedik. Utal rá, az állatoknak különféle ennivaló kell, amit útközben vásárolnak, hogy mindig friss legyen, de a száraz etetnivalót magukkal hozzák. A karámok takarítása, a trágya elszállítása is komoly, napi feladat, szigorúan csak a kijelölt helyre lehet elhelyezni.

Kiderül, az állatok egy részét, főként az egzotikusakat a cirkuszokban általában bérlik, ezt teszik ők is, így minden évben másokkal tudnak fellépni, ahogy ők maguk is új számokkal, mutatványokkal lépnek a manézsba. A bérelt állatok idomárjaikkal, illetve tulajdonosaikkal együtt lepik meg a közönséget. Például ezek a gyönyörű csíkos nagymacskák a híres olasz Togni családé - állunk a hatalmas árnyas kamion előtt, ahol az öt tigris, Dely, Sumatra, Indy, Rumba és Saba járkál, fekszik-nyújtózkodik a nekik épített emeletes ágyakon , és a tipikusan olasz Davio Togni, a tulajdonos-idomár locsolja őket, a vízsugarat a nagy hőségben az állatok tátott szájjal, nagy boldogan fogadják. Az idomár szerint könnyű megkülönbözteti őket, nekünk viszont teljesen egyformának tűntek. Elmondja, ezek az állatok cirkuszban születtek, húsz évig léphetnek fel, azután saját parkjába kerülnek, ahol már több idős állat is él. Idomításukhoz nagy türelem, kivételes figyelem kell, tekintélyt, tiszteletet kell adni nekik, erőszakot soha nem szabad alkalmazni avat be fortélyaiba a tulajdonos, akinél az egész család nagyragadozókkal foglalkozik. Davio Togni hitvallását a kezén is viseli: a cirkusz ereje mindent legyőz olvasható latinul diszkrét tetoválásán.