f1

2015.08.19. 08:34

Räikkönen: Vettel a legkedvesebb csapattársam

Kimi Räikkönen szívesebben dolgozik együtt Sebastian Vettellel, mint eddig bárkivel

Tajthi Andrea

Fotó: Varga András

Kimi Räikkönen mondhatni Spa specialistája, így ha be akarja biztosítani helyét a Ferrarinál a következő szezonra, a következő hétvége remek alkalom lesz erre. Räikkönen azonban nem misztifikálja túl a Belga Nagydíjat.

"Mint azt már annyiszor mondtam korábban, ez is csak egy verseny a sok közül." - mondta a 35 éves finn versenyző a finn MTV-nek, Helsinkiben. "Egyetlen verseny nem fog sokat változtatni a dolgokon, semmilyen irányba, de reméljük jó hétvégénk lesz."

Mindent összevetve Räikkönen nem ítéli olyan rossznak az idei szezont.

"Ha összehasonlítjuk a tavalyival, ez a szezon nem olyan rossz. De volt pár rossz futamunk, és talán némi balszerencsénk. Idén az autónk jól működik." - mondta a Ferrari versenyzője, aki mindenki mással ellentétben, nem rágódik a jövőn. "Az ember karrierje egy ponton véget ér, de nehéz megmondani, mit fogok tenni akkor. Nem sokat gondolkodok ezen, nem tervezek előre."

A Jégembernek becézett versenyző azt is kiemelte, hogy szeret együtt dolgozni új csapattársával és barátjával, Sebastian Vettellel.

"Ez a legjobb csapat, melynél valaha versenyeztem." - mondta Kimi az STT-Lehtikuva finn hírügynökségnek. "És egyértelműen ő (Vettel) a legkedvesebb csapattársam, aki valaha volt, ami mindannyiunk dolgát megkönnyíti, könnyebben megbeszélünk, megosztunk dolgokat. Ez sokat segít."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!