2015.08.24. 10:47
Verstappen necces manőverei kifizetődtek
Max Verstappen a 18.-ról egészen a 8. helyig jött előre a Belga Nagydíjon – néhány előzését azonban még ő maga is a „kockázatos” szóval illette.
Fotó: Lars Baron/Getty Images/ Red Bull Content Pool
Verstappen motorcsere miatt tízhelyes büntetéssel kezdte a belga futamot, ám végül a négy pontot érő nyolcadik helyen zárt, mindössze két másodperccel az ötödik helyen célba érő Sergio Pérez mögött.
„Nagyszerű teljesítmény, hogy olyan hátulról sikerült a nyolcadik helyig előreverekednem magam” – büszkélkedett Verstappen. „Jó tempót diktáltam, az előzéseket pedig kifejezettem élveztem; elégedettek lehetünk a versenyünkkel. Az autó erősnek tűnt, képesek voltunk tartani a lépést a Ferrarival és a Williamsszel. Nagyon élveztem a futamot, és habár néhány manőverem kissé necces volt, ha előre akarsz kerülni a hátsó sorokból, muszáj kockáztatnod. Nem kezdődött valami könnyen a hétvége, a végén azonban remek munkát végeztünk.”
Verstappen csapattársának, Carlos Sainz Jr-nak már nem volt ennyi oka az örömködésre. A spanyol pilóta hajtásproblémák miatt elrajtolni sem tudott, és noha két kör hátrányban végül csatlakozott a mezőnyhöz, a Toro Rosso feleslegesnek tartotta az erőlködést és a motor megóvása mellett döntött. Sainznak ez volt zsinórban a negyedik kiesése, azonban még ez sem volt képes megtörni a fiatal spanyol optimizmusát.
„A lelkesedésem továbbra is töretlen” – nyilatkozta Sainz. „Folyamatosan nyomni fogom, és igyekszem mindenkor a lehető legjobbat teljesíteni, hasonlóan az időmérőhöz. Tudjuk, hogy az élet ilyen is tud lenni – biztos vagyok benne, hogy ez a pechsorozat hamarosan megszakad, remélhetőleg már Monzában.”