Bérbaltavár

2015.08.30. 12:44

Katona volt ő a javából - Béri Balogh Ádámra emlékeztek a születése évfordulóján

Bérbaltavár - Tárogató szólt az ünnepségen, ahol új díszpolgára lett Bérbaltavárnak. A falu ovisai és iskolásai piros papírcsákót viseltek, szimbolizálva a vörös bársony süveget, emlékezve Béri Balogh Ádámra.

Bakos Ágnes

A falu híres szülötte, a kuruc brigadéros élete és halála óta a település lakosság kicserélődött és jócskán megfogyatkozott erről is beszélt az ünnepségen Németh Béla polgármester. Ráférne a felújítás az óvodára, a művelődési házra, az orvosi rendelőre, a templomra és az utakra is sorolta Németh Béla. A jelen mellett, a múltról is szólt, a település örökségei között nem csak Béri Balogh Ádámot, hanem Nagy Gáspár költő szülőházát, az őslénytani múzeumot is említette és a páratlan hegyháti panorámát.

A Nagyi tulipános ládája mintaprojekt keretében emlékeztek a falu híres szülöttére és igyekeznek megőrizni a helyi értékeket. Az, hogy jól ismert Bérbaltavár múltja, jórészt Szakály Ferenc helytörténésznek köszönhető, aki a szombati ünnepségen vehette át a díszpolgári címet. Hende Csaba honvédelmi miniszter, köszöntő beszédében az értékek megőrzéséről azt mondta: a keresztény hit, a munkához való viszony és az otthon iránti elkötelezettség az, amit őriznie kell a ma emberének. Gondok, teendők mindig vannak, a kormány odafigyel a kistelepülésekre, Bérbaltavárra is mondta Hende Csaba. Béri Balogh Ádámot méltatva úgy fogalmazott: katona volt a javából, sikeres csapattiszt és kitűnő főtiszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!