Kemenesmagasi

2015.08.30. 17:44

Összefogtak a templomért Kemenesmagasin

Kemenesmagasi – 25 millió forintból újult meg a kemenesmagasi katolikus templom, amelyet Veres András, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke szentelt fel vasárnap a falu lakói jelenlétében.

Csihar Tamás

A helyiek, a celldömölki plébánia és az egyházmegye összefogásának köszönhetően, a kormány támogatásával immáron méltó otthont kaptak a helyi hívek. Az átadáson részt vett Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki szintén jó hírrel szolgált, a település sikeres pályázatának köszönhetően 7,5 millió forintból újulhat meg a helyi Manóvár óvoda. – A vasárnapi misén egy alkalommal egy nagy huppanást hallottam, a vakolat majdnem ráomlott a kórus tagjaira – idézte fel a nem is olyan régmúlt történetét Kirner Zoltán plébános.

A kemenesmagasi templom és környéke igencsak rossz állapotban volt már, az épület falai enyészetnek indultak, a templom előtti téren gazdzsungel rontotta tovább a látványt.

Vasárnap délután a falu lakói és a környékbeliek egy kis fehér templom előtt gyülekeztek, amelynek felújítási munkálatai nemrég fejeződtek be. Nem is lehet ráismerni a környékre mondta Kirner Zoltán, és valóban, szemmel látható a változás. Amiért a falu lakói is sokat tettek, ezt már Sebestyén Zoltán polgármestertől tudjuk meg. Heten vesznek részt a közfoglalkoztatási programban, ők felelnek a faluszépítésért árulta el a polgármester.

A templom felújítási költségek előteremtéséhez is széleskörű összefogásra volt szükség. 18 millió forintot Magyarország Kormányától kaptunk támogatásként, további 7 millió forintot a Szombathelyi Egyházmegye, a Celldömölki Plébánia és a helyi hívek adományaiból teremtettünk elő tudtuk meg Kirner Zoltántól. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban úgy fogalmazott: a falvak megújulásának első állomása, hogy felújítsuk a templomokat és a közintézményeket fogalmazott ünnepi beszédében Sebestyén Zoltán. Szavai szerint sokat imádkoztak azért, hogy a katolikus templom újra elnyerje eredeti, méltó állapotát.

Sebestyén Balázs, Kemenesmagasi ifjú lakosa tanúságtételében elmondta, már óvodás korában áhítattal nézte a templomban Szűz Mária szobrát, és ő is úgy próbálta ima közben összekulcsolni a kezét, ahogy azt ott látta. Kisiskolásként már ministrálhattam, mely szintén fontos része volt az életemnek. A lelki életen túl azonban egyre nagyobb aggodalommal figyeltük, hogyan lesz az enyészeté szeretett templomunk, nem tudtunk ellene mit tenni. Imádkoztunk, és pályázatot nyújtottunk be, mely hála Istennek sikeres volt hangzott el. A beszédeket követően Veres András felszentelte az új templomot, majd ünnepi szentmisét celebrált.

A rendezvényen részt vett Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki újabb örömhírre szolgált a falu lakosságának. Választókörzetemhez hét város, és hetven falu tartozik, és folyamatosan arra kérem a helyi fiatalokat, hogy merjenek gyermeket vállalni fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy ezt erősítendő tudja bejelenti azon hírt, miszerint Kemenesmagasi a Belügyminisztérium által kiírt pályázaton újabb 7,5 millió forintos támogatást nyert. Ezen összeget a helyi óvoda felújítására fordíthatják, a forrás már meg is érkezett jelentette be Ágh Péter, az örömhírt hatalmas tapsvihar fogadta.

Az óvoda története egyébként komoly múltra tekint vissza. Még az 1900-as években egy helyi birtokos, Tulok Antal ajánlotta fel birtokát, hogy kisdedóvót hozzanak ott létre, lévén, hogy neki nem lehetett gyermeke. Tulok Antalról később a falu egyik hosszú utcáját is elnevezték. Az épület azóta áll, szükségessé vált a felújítása. A mostani támogatásnak köszönhetően külső hőszigetelést kap az épület, valamint festési, burkolási munkálatokat, nyílászárócseréket végeznek majd el. A Manóvár óvoda egyébként jelenleg 28 kisgyermekkel működik. Sebestyén Zoltán köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a település újabb sikeréhez. Mint mondta, még sok a feladat, ám látszik, egyre inkább fejlődik Kemenesmagasi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!