Sport

2015.09.04. 20:32

Magyarország-Románia: nagy csatában egyik csapat sem kerekedett felül az Üllői úti Arénában

Budapest – Gólnélküli döntetlennel zárt Magyarország labdarúgó válogatottja Románia elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Horog László

„Ha szír vagyok, akkor mehetek?” – kérdezte kissé emelt hangon a meglehetősen elkeseredett drukker a szigorú biztonsági őrtől, fémkerítésekből emelt kordon előtt, a Gyáli út egyik kereszteződésében. A zord izomember kicsit elmosolyodott, majd nemleges választ adott. A kérdező ekkor már kiabálva jelezte, a hazánkba tömegével érkezők könnyebben közlekedhetnek az országban, mint a hazai focidrukkerek. A biztonsági intézkedések amúgy jogosak voltak, egy magyar-román, ráadásul kvalifikációs mérkőzés a két ország közös történelméből fakadóan mindig túlmutat egy átlagos futballmérkőzésen. A kezdés előtt fél órával már háromnegyed ház várta a csapatokat az arénában, ahogy tavaly, kora ősszel Bukarestben, ezúttal is összeverekedtek a román szurkolók – egymással. A gyorsan érkező, biztonsági eszközökkel – bukósisak, pajzs, gumibot – gazdagon felszerelt készenléti rendőreink nem a hazai és a külföldi drukkereket választották szét, hanem a románokat, a szürke pólósokat a feketéktől.

A hangszórókból üvöltött az Illés együttes több évtizedes melódiája, az ismert refrénnel: „Újra itt van a nagy csapat!”, majd a záró akkorddal, amire a hangosbemondó többször is felhívta a figyelmet: „Ne csinálj felfordulást!” A bemutatásnál az új szövetségi kapitányt, a német Bernd Storckot nagy taps fogadta, pár másodperccel később azonban a stadion skandálni kezdte Dárdai Pál, a már sokszor temetett magyar futballba a reménysugarat visszahozó, fiatal edző nevét.

A két fehérvári közül az eredeti terveknek megfelelően Juhász Roland a kezdőben futott ki a pályára, Lang Ádám pedig a kispadon foglalt helyet. A románok kezdték a játékot, Prepelita távoli szabadrúgása tévesztett célt, majd túloldalon Hoban mentett a lőni készülő Stieber elöl a 16-oson belül. Dzsudzsák 25 méteres szabadrúgása ezúttal nem tekeredett olyan jól, mint Bukarestben. A 10. perc környékén kis időre beszorult a magyar együttes, aztán Nikolicsot kétszer lesen állította meg a játékvezető, negyedóra elteltével pedig Stieber fejese tévesztett célt. A félidő közepén Keserü ballábás lövését védte könnyedén Király, aztán jött a nem örömteli csere, a sérült Juhász Rolandot a két éve, Bukarestben hatalmas hibát vétő Guzmics Richárd váltotta. „Csak az első passza legyen jó ” – jegyezték meg a lelátón, s ezzel nem is volt gond, a korábbi szombathelyi védő jól szállt be. Fél óra elteltével Leandro passzát Nikolics éles szögből lőtte mellé, Szalai 23 méteres, remekül eltalált bombája pedig gólt ígért, Tatarusanu hatalmas bravúrral piszkálta ki a labdát a bal felső sarokból. Torje lövése nem sokkal kerülte el a kapunkat, egy baloldali szögletnél pedig a román csatárok késtek a második hullámban.

A szünetben nem változtattak a szakvezetők, és a magyarok kezdtek veszélyesebben. Egy percen belül Guzmics fejelt hat méterről fölé, majd Stieber 18 méteres lövését védte a román kapus. Tíz pernyi magyar nyomás után Torje lepte meg Guzmicsot, Király mentett, majd Fiola mentett becsúszva az utolsó pillanatban. A 62. percben pattantak az idegek, Keserü rúgott oda alattomosan Guzmicsnak, Szalai pedig rögtön elégtételt vett. A jogos lapok után a 69. minutumban nagy lehetőséget puskázott el Keserü, 17 méterről középről lőtt szabadrúgásból a kapu fölé. A hajrához közeledve zúgott a „Hajrá magyarok!”, mégis Torje tüzelt, Király védett királyit. A nagy küzdelem vége pontosztozkodás lett, aminek a Feröer felett győzelmet arató észak-írek örülhettek igazán. Hétfői ellenfelünk az élre állt.

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 0-0 (0-0)

Budapest, Groupama Aréna, 23000 néző

Vezette: Felix Brych (Borsch, Lupp - németek)

Magyarország: Király – Fiola, Juhász (Guzmics, 25.), Kádár, Leandro – Stieber (Priskin, 88.), Elek, Tőzsér, Dzsudzsák – Szalai, Nikolics (Németh K., 70.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck.

Románia: Tatarusanu – Papp, Grigore, Chiriches, Rat – Prepelita, Hoban – Ad. Popa (Chipciu, 69.), Sanmartean (Buidescu, 78.), Torje (Maxim, 90.) – Keserü. Szövetésgi kapitány: Anghel Iordanescu.Sárga lap: Tőzsér (48.), Szalai (62.), Leandro (67.) ill.  Popa (21.), Chiriches (50.), Keserü (62.), Chipciu (72.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!