Kultúra

2015.09.05. 17:23

Mesélő, gondolkodtató fényképek

Vaspör – A fényképek mesélnek. Régi barátainkat, szerelmeinket, és a legszebb pillanatainkat őrzik meg az utókornak. Azonban lépjünk túl a családi fotóalbumok tartalmán, hisz a fényképészet valódi művészet is. Egy jól sikerült felvétel ugyanannyi mondanivalóval, értékkel bír akár egy értékes festmény, hiszen nem csak az emlékek megőrzésére szolgál.

Rákos Bianka

Simonics Péter amatőr fotós első kiállítása augusztus utolsó hétvégéjén nyílt meg a vaspöri kultúrházban. A rendezvényt a falu polgármestere, Horváth László nyitotta meg, nagy érdeklődés közepette. A tehetséges fiatal fotós több mint harminc munkája látható, és mindegyiket átitatta valami egyedi hangulat.

- A fénykép készítés számomra olyan akár egy időgép, amivel egy pillanatra vissza tudunk tekinteni a múltba. Körülbelül két évvel ezelőtt a Balatonon ismerkedtem meg, a profi fényképezéssel, egy hasonló fotó kiállításon. Mivel megtetszett a dolog, ezért utána kérdeztem a készítőtől, hogy mégis mi a titka, milyen technikai feltételei vannak annak, hogy az ember ezekhez hasonlót készítsen. Azóta komolyabban is igyekszem foglalkozni vele – avatott be a kezdetekbe Péter.

A sok belé fektetett munka meg is hozta a gyümölcsét, az érdeklődés pedig estére sem lankadt. Folyamatosan jöttek az újabb és újabb látogatók megnézni a munkáit. Az igényes képek közt akadtak, amelyek különböző helyszíneket, tárgyakat ábrázoltak, de az alkotó elsősorban élő modelleket alkalmazott, akiket Zalaegerszeg legikonikusabb helyein örökített meg. A régi romos ruhagyár, vagy a Vizslapark csak néhány a sok helyszín közül.

Simonics Péter amatőr fotós első kiállítása augusztus végén nyílt meg 
Fotó: Rákos Bianka


- A fényképeket, nem tematika szerint válogattam, hanem igyekeztem változatosan összeállítani őket, hogy az emberek lássák, milyen jellegűeket lehet készíteni. Természetesen ennél sokkal több féle is létezik, ez csak amolyan betekintés az én stílusomba. Leginkább a portfólió fotózást szeretem, de, ahogy a kiállításon látszik, belekóstoltam a tájfotózásba is, bár arra kevés időm van. Kedvelem még a csendéleteket, a tárgyak megörökítését. A képeim nagy részét igyekszem meséssé tenni, erre szolgálnak a különböző effektek – mesélt a stílusáról a fotós.

A tehetség valóban ott rejlik benne, hiszen nem lehetett csak úgy elsétálni egyik mű mellett sem. A legtöbb elgondolkodtató volt, és Péter igyekezett is beavatni a látogatókat abba, hogy tulajdonképpen miket is szeretett volna kifejezni a munkáival.

- Egy képnek, legyen az festmény vagy fotó, valami mondanivalója mindig van. Nagyon sok időt kell eltölteni vele hogy egy ember, felfedezze benne a szépséget. Az egyik kedvenc fényképem például egy sínről készült. A lefogató csavar, ami ki van emelve, jelképezi jelenünket, a háttérben lévő, elmosódottak, pedig a múltat vagy a jövőt jelentik meg. A jövőre nézve ugyebár látunk valamit, de nem teljesen tisztán. A múltnál pedig még emlékszünk arra, ami történt velük, igaz már kevésbé. Ha egyre messzebbre nézünk vissza, az emlékek elhomályosulnak.

Komoly, és igaz gondolatok, pedig Simonics Péter még csak húsz éves. A jövő számára talán nem is olyan homályos, hisz megvannak a maga tervei, és a kiállított fényképeket elnézve nem ez lesz az utolsó kiállítása, ahol bemutatkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!