Haladás

2015.09.12. 07:37

Csapatként sikeres a Haladás

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás kapusa, Király Gábor szerint a zöld-fehér gárda csapatvédekezése jól működik, a helyzetkihasználáson viszont javítani kell.

Pum András

- A hétfői esti, belfasti Eb-selejtező után kedd hajnalban értem Szombathelyre, de fél 12-kor már csapattársaimmal ebédeltem - tudtuk meg a 97-szeres válogatott Király Gábortól. - Szerdán pedig már edzettem is, tehát amilyen gyorsan csak lehetett, bekapcsolódtam az itteni munkába. Jól szerepel a gárda, a védekezésünk, pontosabban a csapatvédekezésünk nagyon jól működik, erre lehet, kell   építeni a jövőben is - jó lenne minél tovább kihúzni a kapott gól nélküli sorozatunkat. Elöl pedig megvannak a gólszerzési lehetőségeink, a helyzetkihasználásunkon viszont javítanunk kell. E tekintetben hasonlítunk a magyar válogatottra, hiszen a nemzeti csapat sem kap sok gólt, viszont keveset is szerez. Ami a Puskás Akadémiát illeti, viszonylag fiatal csapat ellenfelünk, egy-két tapasztalt játékossal. Minden meccs új kihívás, szeretnénk Felcsúton  is folytatni jó idegenbeli szériánkat. Amit eddig elértünk, csapatként értük el, a jövőben is közösen kell dolgoznunk a sikerekért. Győzni megyünk Felcsútra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!