Tudomány

2015.09.13. 16:49

Polimerre váltanak - A briteknél műanyagból lesz a húszfontos

A Bank of England bejelentette, hogy 2018-tól vezetik be a műanyagból készült húszfontos bankjegyeket. A hivatalos közlemény szerint a bankjegyek polimerből készülnek, nem gyapjú alapú papírból.

Napló

Az új húszfontosok csak 2018-ban kerülhetnek forgalomba; előbb meg kell várni a szintén műanyagból készülő új öt- és tízfontos bankjegyek bevezetését.

A döntéshozók azért döntöttek a polimer mellett, mert környezetbarát, strapabíró, nehezebb hamisítani, és a gyártása is olcsóbb, mint a papíré. Az új bankjegyeket le lehet mosni, simán kibírják, ha a nadrágzsebben felejtve kimossuk őket, mégis legalább ötször tartósabbak lehetnek, mint a papírpénzek. Az új ötfontoson Sir Winston Churchill, a tízfontoson Jane Austen arcképe lesz. Az új bankók 15 százalékkal kisebbek lesznek, mint a régiek.

Az Egyesült Királyság lesz a hetedik ország, ahol teljesen átállnak a műanyag alapú fizetőeszközre, követve Ausztrália, Brunei, Kanada Pápua Új-Guinea, Románia, Új-Zéland és Vietnam példáját. 2018 után az ötvenfontos lesz az egyetlen papírból készült bankjegy az országban.

A Bank of England közleménye szerint a műanyag bankókkal nagyjából százmillió font (42,7 milliárd forint) gyártási költséget lehet megtakarítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!