Kati válaszol - Panasz a köbön

Az első alkalommal, együttérzéssel hallgatjuk és közösen próbáljuk beszélgetéssel enyhíteni a gondjait. A második alkalommal is figyeljük, de amikor ugyanazokkal a semmi se jó gondjaival jön, hát bizony mindenki kezd fészkelődni a székén. Hol a határ? Nem akarjuk megsérteni, kétszer még türelmesen hallgattuk, de a panasz a köbön már lassan örömtelenné teszi az együttlétünket. Kati, mit javasol, hogyan szereljük le?

Igen, kedves olvasónk, valóban találkoztam már én is olyan emberekkel, akiknek a pohár mindig félig üres. Nem csodabogarak ők, hiszen a legtöbb ember naponta 15–30 alkalommal panaszkodik. A panaszkodás egy ideig segít, kibeszéljük a fájdalmunkat, de gyorsan rossz szokássá lesz, és a folyton nyavalygó ember terhet jelent a környezetének, előbb-utóbb haragot vált ki. „A szavak ablakok vagy falak. Elítélnek vagy felszabadítanak" – mondja Ruth Bebermeyer költő. Úgy tűnik, a falak már épülnek önöknél is, lebontásuk nem könnyű, de nem is lehetetlen. Hatékony, tiszta kommunikációra, szükségletekre figyelésre, az érzések őszinte megfogalmazására van szükség, mégpedig oly módon, hogy a másik ne azt érezze, hogy bántják. Önöknek is meg kell próbálni kritika, ítélet és támadás nélkül megfogalmazni, mit vált ki a panaszkodó viselkedése, miközben figyelnek a társuk szükségleteire, érzéseire is. Aki panaszkodik, az nem képes észrevenni az örömteli élményeket, pozitívumokat. Érdemes humorral segíteni őt a változásban. Kedvenc önfejlesztő játékomat ajánlom a társaságnak Ebben a rosszban mi a jó nekem? címmel. Közösen gyűjthetnek ötleteket, tapasztalatokat arról, hogy mennyi jó van abban a rosszban, amit éppen elpanaszolnának a többieknek. Panaszkodó ismerősük biztosan megérti majd, mi a céljuk.

Kérdéseiket várom a [email protected] e-mail címen is.