Ahova még soha nem léphetett be látogató: lementünk a belvárosi pincébe, és római kori magtárt találtunk

Kezdjük ott, hogy a szeptemberi Kulturális Örökség Napjainak (KÖN) lényegi eleme éppen az, hogy olyan épületek, intézmények is megnyitják kapuikat a látogatók előtt, amelyek egyébként zárva vannak a külső tekintetet előtt. Ahogy a fölhívás mondja: „Egy-egy épület, helyszín megnyitását bárki kezdeményezheti – a tulajdonos, a kezelő, a működtető engedélyével és egyetértésével. Ha a csatlakozó épület, helyszín sajátos esztétikai vagy jelentős történeti értékkel bír, sok érdeklődőt vonzhat. Fontos a feltárt régészeti lelőhelyek, temetők bemutatása és a kortárs építészet, tájépítészet is érdeklődésre tarthat számot. Az igazi vonzerőt az épület vezetéssel történő megismerése, a több épület értekeit bemutató városi séták jelentik. A feltétel mindig az ingyenesség.” Tegyük hozzá: az Európa Tanács védnökségével ötven országban rendezik meg a mindenütt nagy népszerűségnek örvendő Európai Kulturális Örökség Napokat (European Heritage Days), amelyhez Magyarország már az 1990-es években csatlakozott. Az idén egyébként nálunk a 200 éve született Rómer Flóris, a magyar régészet atyja a KÖN központi figurája, de megérdemli a figyelmet a 150 éve született Róth Miksa üveg- és mozaikművész, valamint az a tény is, hogy 2015-öt az Európa Tanács az ipari és technikai örökség részévé, az ENSZ és az UNESCO pedig a fény évévé nyilvánította.

Még mindig mélységes mély a múltnak kútja

Szombathely büszke a római múltra: a polgármester például egyetlen protokolláris alkalommal sem mulasztja el a közönséget emlékeztetni arra, hogy közel s távol Szombathely az egyetlen olyan város, amely 2000 éve folyamatosan lakott település. Ráadásul – amint erről ezúttal is hallhattunk – az alapító Claudius császár 43-ban azonnal colonia rangra emelte Savariát, ami sok más mellett azt jelenti, hogy közigazgatásilag Róma távoli kerületeként működött; polgárai a római választólistán szerepeltek. És bár a római – meg még távolabbi – múltnak valóban vannak látható, fölmutatható emlékei a városban, azért még mindig bőven bánhatnánk jobban ezzel az örökséggel. Az Iseum Savariense munkatársain nem múlik, az biztos. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából előbb az Iseum állandó kiállítását mutatja be szombaton délelőtt a közönségnek Balázs Péter, aki adatgazdag, ízes és eleven módon hozta közel a poraiból újjáteremtett Iseum történetét. Amint azt jól tudjuk, az Iseum Pannonia (a szentély és a hozzátartozó épületkomplexum) kiemelkedően fontos római kori, keleti eredetű építészeti emlék, amely az időszámításunk szerinti 1. században épült a Borostyánkőút mentén. A régészeti kutatások 1955-61-ben tárták föl, elsőként 1963-ban nyílt meg a látogatók előtt. Szentléleky Tihamér örökségét tovább- és újragondolva 2001 és 2010 között zajlottak itt ásatások – a kulcsember Sosztarits Ottó, az Iseum Savariense szakmai vezetője -, amelyek nyomán aztán elkészült a mai különleges rekonstrukció. Az Iseumban látható vallástörténeti kiállítás pedig hiánypótló, amennyiben a szentély leletanyagát elsőként tárja a közönség elé.

Fotó: Iseum Savariense

Vissza az időben: József és testvérei

Nincs vég, csak folytatás, mondja T. S. Eliot, és lám: az iseumi állandó kiállításból sejtelmes, könnyű és hófehér – Egyiptomot idéző - lepelkapun át jutunk be a Textilek a Holtak Birodalmából című időszaki kiállításba, ahol Sosztarits Ottó a kalauzunk. Visszafelé megyünk az időben, ahogy maga a szentély története is az egyiptomi kultuszoktól vezet át a rómaiakhoz - aztán a kereszténységhez. Csak a változás állandó. A Textilek a Holtak Birodalmából az Iseum legsikeresebb kiállítása, amely a múzeumi Selyem-sorozathoz csatlakozik, és amelyre múzeum adott kölcsön műtárgyakat. A tárlat egyik attrakciója a „szombathelyi múmia”, amely gimnáziumi szemléltetőeszközként működött Szombathelyen egészen az 50-es évek elejéig, a másik attrakció annak az egyiptomi fiatal nőnek a múmiája (edény a visszavárt léleknek), amely a bitumennek is köszönheti 2000 éves életét. (Lám, élet és halál különös kölcsönhatásba kerül.) A 20-20. századi technikának pedig azt, hogy láthatóvá válik minden, amit a tartósítószernek használt bitumen eltakar. A gyönyörűséges halotti lepel, valamint a fiatal nő koponyája alapján elkészített arcrekonstrukció. Ahogy a szemébe nézünk, mintha Thomas Mann József és testvérei című (a múltnak kútjába még mélyebbre néző) regényének valamelyik szereplőjével találkoznánk. A József és testvérei egyébként is kiváló „háttérolvasmány” ehhez a tárlathoz – és magához az Iseumhoz. Mindaz, amiről Sosztarits Ottó a régész szemével beszél, a regény lapjain a nagy történet részévé válik, egészen az apró részletekig. Az ókori egyiptomi felfogás szerint a halott megistenül, Ozirisszé válik: József Ozarszif néven lép be Egyiptomba.

Kenyeret és cirkuszt!

De a legnagyobb attrakció mégis a délutáni belvárosi séta végén éri a közönséget. Körülbelül harmincan vagyunk azok a szerencsések, akik – a történelemben elsőként – szervezett, múzeumi vezetéssel nézhetjük meg a Buócz Terézia által 1969-ben feltárt római kori magtárt (ez a horreum), amelynek köveihez most a Széll Kálmán utcai MÁV-székház pincéjébe kell lemennünk. Itt is Sosztarits Ottó a kalauz. Mint mondja, a MÁV készségesen hozzájárult a pince bemutatásához – köszönet érte. És miközben az időszámításunk szerint 300 körül fölhúzott építmény maradványai között lépkedünk, Sosztarits Ottó arról mesél, hogy nem messze a magtártól pékség működött. Róma polgárai – figyelem! - „alanyi jogon” jutottak gabonához, amelyet az urbanizálódással egyre inkább kenyér formájában kaptak kézhez. Elgondolkodásra ad okot, hogy a horreum a városfalon kívül épült – ami, ugye, nem logikus. Viszont arra enged következtetni, hogy akkoriban esetleg dupla városfal védte Savariát. A Széll Kálmán utcai főbejáraton megyünk be, át az udvaron, és átellenben, a Kisfaludy utca elején jutunk ki a napvilágra.

Nem fogynak a kérdések. Hogy mi minden van még Szombathely alatt; hogy a mi korunkból mit fedezhet majd föl és állíthat ki az utókor. Hogy mire van szükség ahhoz, hogy egy ásatás sikeres legyen. A régészeti szakvélemény szerint minden kornak megvannak a jellemző tárgyai – a műanyag tejes zacskó is az –, a régészeti ásatások sikeréhez pedig nem is elsősorban pénz kell, hanem szándék és együttműködés; például ami a nagyberuházásokat megelőző feltárásokat illeti.

(Szombathely még sok kincset rejt, az biztos - érhetnének minket meglepetések. A Fő tér Kőszegi utca felőli sarkán például csodálatos mozaikok fölött járunk. Emlékszünk, ugye? A Fő tér felújításakor beleláttunk, most ott várakozik az a szépség az úttest meg a járda alatt. Mint a magtárban a mag.)