Pápa

2015.09.23. 10:43

Mindig van remény! - Támaszt, segítséget nyújt a Pápai Megújulás Klub

Pápa - A szűrővizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet, valamint tevékenységükbe és a segítségnyújtási lehetőségekbe adott betekintést a Rákbetegek Országos Szervezetének Pápai Megújulás Klubja legutóbbi rendezvényén.

Polgár Bettina

Ebben az évben ünnepeli fennállásának 25. évfordulóját a Rákbetegek Országos Szervezete – ez adta a mellműtötteket tömörítő pápai civil egyesület aktuális összejövetelének apropóját, melynek helyszínéül a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőköz-pont színházépülete szolgált. Az eseményen Szabó János, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnöke kiemelte: negyed évszázados fennállásuk kezdetén szervezetük önkéntes segítők csoportjaként jött létre, napjainkra pedig országos méretűvé nőtte ki magát. – Nagyon szerteágazó a tevékenységünk. Ennek részeként többek között igyekszünk mentálisan is támogatnia a betegeket, akik közül többen lelki otthonuknak tekintik ezt a szervezetet – fogalmazott Szabó János.

Bagoly Katalin előadásában a szűrővizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet (fotó: Polgár Tibor)

Áldozó Tamás polgármester köszöntőjében tiszteletét fejezte ki a mellműtöttek helyi csoportja felé, valamint átadta a felsővárosi városrészi napon összegyűlt 150 ezer forintnyi adományt Hörömpöly Imrénének, a Megújulás Klub elnökének. – A korábbi évek hagyományaitól eltérve nem intézmények számára ajánljuk fel a különböző városrészi napok jótékonysági főzőversenyeinek bevételét, hanem olyan pápai szervezeteknek, melyek kisebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező közösségeket képviselnek – hangsúlyozta a városvezető.

A rendezvényen Bagoly Katalin onkológus, belgyógyász, a klub patronáló orvosa hasznos tanácsokat, tapasztalatokat osztott meg a jelenlévőkkel, valamint a szűrővizsgálatok és a megelőzés szerepére hívta fel a figyelmet. – A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az utóbbi években sajnos nem csökkent a daganatos betegségek száma. Ilyen esetekben mindig nagy fontossággal bír a korai diagnózis felállítása, hiszen így sok daganatos betegség gyógyítható – mutatott rá a doktornő. Mint mondta, életünkbe az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás mellett egy személyre szabott, szűrővizsgálatokra épülő életmódprogramot is célszerű beépíteni. – A Megújulás Klub egyik nagyon nagy erénye, hogy tagjai megoszthatják tapasztalataikat az új betegekkel, akiknek ezáltal reményt is adnak – fűzte hozzá Bagoly Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!