Egy bátor lány az élet iskolájából: férfias szakmában eltöltött harminchat év, számtalan elismerés és aktív nyugdíjasévek

Legtöbben kis falvakból jöttünk az építőipari technikum első osztályába szegényes öltözékben, bátortalanul - emlékezett az Őszinte barátság, szeretet címmel a családjának papírra vetett emlékezésében Jolika, az egykori diák. - Döbröntei Éva igazgatónő fogadott bennünket, aki anyánk helyett anyánkká vált. - Lányok! Minden kezdet nehéz, nem csak nektek, mindenkinek! - ezzel indított bennünket iskolás utunkra, miután a kollégiumi házirend ismertetését befejezte. A szobáinkban háromszintes vaságyak, vasszekrények, öreges asztalok, székek. Reggel ébresztő, szobai rend, torna, tisztálkodás, étkezés, sorakozó, majd legtöbbször az Egy a jelszónk, a béke indulót énekelve átvonultunk a Vörös hadsereg utcai diákotthonból a Tolbuchin utca 6. számon lévő iskolába. Az első óráink képességfelmérővel teltek. Apróbb kudarcok jöttek, hisz az általánosban megszokott jeleseink igencsak elmaradoztak. Szaporodtak az időigényes rajzfeladatok, nagyon ritkán jelentkezhettünk kimenőért. Gyakorlati munka a küngösi gazdaságban, Sztálinvárosban, többen meg a siófoki építkezéseknél ismerkedtek a malter ízével . A nyári szünetben otthon a krumpli- és kukoricaföld várt, meg a Noszlopi Tanácsnál vállalt munka, hogy pénzt keressek a következő tanév kiadásaira.

- Nagyot néznének gyerekeink, unokáink, ha hasonlóan telne el a vakációjuk - fűzte megjegyzését elbeszéléséhez a most már fehér hajúvá lett asszony.

- Az osztály tanulóinak egyik része nyári gyakorlaton a várpalotai lakásépítéseknél dolgozott, a másik brigád Pétfürdő vasútállomás épületeit falazta , én ezek között voltam. Ha arra visz a vonat, mindig eszembe jut, hogy ezekben az építményekben a habarcs kötésével megmerevedett a két kezem munkája, s örömömre szolgál, hogy maradandót alkottam.

A család összetartó, igyekeznek legyőzni a távolságot. Jolika és két gyermeke

- Az ipari üzemek körében megnövekedett a vegyipari technikusok és mérnökök iránti kereslet. Több diákot iskoláztak be vegyésznek, kellett a hely, ezért az építőipari technikusi képzést Veszprémből Sümegre költöztették. 1954 májusában ballagtunk, egyszerű ruhában, egy szál virággal a kézben. A legértékesebb ajándékot M. Márta kapta - egy nejlonharisnyát - , erre csupán azért emlékezem, mert amikor felhúzta a lábára, felszaladt a szem, ettől olyan sírógörcsöt kapott, hogy alig tudtuk megvigasztalni.

Érettségi vizsga után egy hónapon belül munkába kellett állni, hamar elkezdődött a nagybetűs élet. - Nektek könnyebb volt - , hangoztatják néha fiataljaink. Lehet ebben némi igazság, de ezen sajnos, vagy éppen ez a jó, máig sem volt időm gondolkozni.

- A Nehézipari Minisztérium Dunavölgyi Rt. Ajka vállalatnál helyezkedtem el. A vállalat igazgatója magához rendelte az újfelvételeseket. Meglepődött, amikor a fiúk között megpillantott. Maga, hogy került ebbe a szakmába? Magát megeszik a férfiak. Bátor kislány, figyelemmel fogom kísérni!

- A bátor kislány Ajkán a Dunavölgyi Rt.-nél, a 31. sz. Állami Építőipari Vállalatnál, majd a 22. sz. Építőipari Vállatnál és a városgazdálkodásnál még tizenhat év, összesen harminchat esztendőt töltött el az építőiparban sorolta munkahelyeit az asszony, akinek 1988-ban Veszprém Megye Tanácsa a Veszprém Megyéért kitüntető jelvény arany fokozatát adományozta a közösség érdekében kifejtett munkája elismeréséül.

- Noszlopon volt a zsúpfedeles családi házunk. Komfortja nem volt, sokáig villany sem. Innen jártam télen, nyáron ponyvás teherautóval Ajkára dolgozni. Keresetemből a ház tetőszerkezetét, azután a konyhát építettük újjá, s bevezettük a villanyt. Kalákában, ismerősök és szomszédok, barátok segítségével megújult a ház. Amikor kész lett, arccal a ház homlokzata felé fordulva sírtunk. 1957-ben férjhez mentem. Fiunk, lányunk születetett. Fiam a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán Pécsett végzett, lányom Ajkán az egészségügyben dolgozik. Öt unokám, két dédunokám van, Soma és Erik. Szép gyerekek! - büszkélkedett képeket mutatva a dédivé lett nagymama. - Sajnos férjem már a legkisebbeknek nem örvendezhetett.

Jolika nyugdíjasklubot vezetett, szabadegyetemi előadásokra, irodalmi versenyekre, helytörténeti vetélkedőkre járt, papírra vetette iskolája és a timföldgyári nyugdíjasklub történetét, s büszkén mutatta érmeit, serlegeit, kitüntetéseit, s azt az emléklapot is, melyet egykori iskolájának mai munkatársai és diákjai nevében Szeidlné Lakos Éva, a Sümegi Kisfaludy Sándor Gimnázium igazgatója jegyzett.

Szerző: Sipos Ottó Tibor