A szántóversenyek atyamestere a munkáról és becsületről

Az a sárszentmiklósi birtoklevél, amit nagyapja, Szabó János 1946. január 16-án vett kézhez, vezérfonalként húzódik végig életén. „Jelen birtoklevél ünnepélyesen tanúsítja a birtokszerző azon jogát, hogy a nemzet által adott ingatlant háborítatlanul birtokolja. Köteles azon a maga és az egész nemzet felemelkedését szolgáló módon gazdálkodni, és a rendeletekben előírt feltételeket betartani...” A háborítatlanul kifejezés beleivódott mindennapjaiba. Így kellene lennie, hogy mindenki nyugalomban, biztonságban tehesse a dolgát. Sajnos a mai magyar valóság mást mutat.

Lajtos János 1984-ben végzett a gödöllői egyetem gépészmérnöki karán, s tíz évig a helyi Kossuth téeszben dolgozott. A szövetkezet nem tudta megtartani földjeit, így ő is – mint sokan akkoriban – váltásra kényszerült. Egyéni vállalkozóként látott neki a családi gazdálkodásnak, kezdetben zöldségtermesztéssel, vetőmag-előállítással, műszaki tervezéssel is foglalkozott, húsz éven át járta az országot, zöldborsó-betakarítást vállalt. Jelenleg 350 hektáron gazdálkodik, fő profilja a szántóföldi növénytermesztés.

Lajtos János (j) Horváthné Szöllösy Zsuzsanna és Vida József társaságában a szántóversenyen (Fotó: a szerző )

Gazdatársaival 2010-ben egy bálról hazafelé tartva határozták el: ha kikel a mák időre, augusztus végén újra szántóversenyt rendeznek a városban. Kikelt, megrendezték, hála a feleségek türelmének. Az ötlet nyomán a megvalósítás igazi sikertörténet, a Sárbogárdi Gazdák Köre (nem szerveződtek egyesületbe, kár lenne elrontani azt, ami működik) az idén már a hatodik szántóversenyt rendezte a miklósi határban. Ünnep ez, tisztelgés a múltunk előtt, megbecsülve eleink fáradozását, a maiak munkáját.

A föld szeretete összeköt! – hangsúlyozza Lajtos János, az újkori szántóversenyek fő szervezője. Mintegy százan dolgoznak közvetlenül évről évre lelkesen a rendezvény sikeréért, vagy kétezren megfordulnak ekkor a határban – teszi hozzá.

– A legfontosabbnak a közösségi kapcsolatok erősítését tartom, a barátságot, szórakozunk kicsit. Egyúttal értéket teremtünk és adunk tovább.

A rendszerváltáskor, 30 évesen önkormányzati képviselővé választották, több éven keresztül a kárpótlási földkiadó bizottság alelnökeként ténykedett. Aztán úgy döntött, nem vesz részt a politikában. Ennek ellenére most is az aggódás hangján szól a megosztott települések rákfenéjéről, az újból „feltalált” magyar termékekről, a termőföldről, mint a spekuláció eszközéről, a jogi gondolkodás tévútjairól, az oldd meg magad vagy vedd meg feloldhatatlan ellentétéről, s arról, hogy sajnos a szabály a gyengék menedéke, és a törvény a gyávák fegyvere.

– A mi generációnk még komolyan vette esküjét – mondja félhangosan. – A közösséget nem szétforgácsolni, építeni kell. Hova lett az oly sokat emlegetett becsület?

– Tréfálkoznak a barátaim – fordítja aztán a szót –, hogy a feleségem tiszteletére versenyt rendezek.

János párját Szántó Gabriellának hívják. Ő a biztos pont a mindennapokban. Lányuk, Dorottya a fővárosban él, logopédus. Fiuk, András a pécsi egyetemen tanárnak tanul, sokat van otthon, a gazdaságban segít.

Sárszentmiklóson élnek, az egykori nagyszülői tercián építkeztek, konyhakert és gyümölcsös öleli a házat. Unokák még nincsenek, de kis asztalos műhelyében már föltette a bölcsőnek való fát száradni...