Sport

2015.09.25. 18:22

A piros-feketék biztosan verték a Falcot a döntőben

Zalaegerszeg - A Göcsej Kupa döntőjében ezúttal kétség sem férhetett a szurkolói által támogatott Körmend sikeréhez, szinte az egész mérkőzésen irányította a játékot. Az örömöt csak Wesley Channels bokasérülése rontotta el némiképp. A vesztes Falco a második lett.

Németh Zsolt

Túlnyomó részt körmendi szimpatizánsok előtt indult a 46. Göcsej Kupa döntője, amely vasi rangadót hozott. Két duplával ellépett a Körmend, Jovanovic triplával jelezte, hogy nem akar leszakadni a Falco. Sőt, egy kettessel már ott is volt az előny, de a piros-feketék szigorítottak védekezésükön és fokozatosan elléptek. Az első negyed vége felé már hét is volt közte, amiből öt maradt a kisszünetre. A körmendieknél biztatóan állt be az egy nappal korábban érkezett próbajátékos, Josh Duinker, aki a második tíz percben háromszor is betalált. A Falco Comagic és Jovanovic kosaraival igyekezett tartani a lépést, a körmendiek viszont jól elosztották a dobásokat, és a 14. percben már tíz volt közte, jött is az időkérés Kálmán Lászlótól. Úgy tűnt, hogy hiába, mert két perccel később már 20-36 állt a táblán. Hallik hármasa is kellett ahhoz, hogy a szünetben valamivel kevesebb legyen a szombathelyi hátrány. (29-42)

A szombathelyi Bognár Zsoltot (labdával) gyötrik a körmendiek, Channels Wesley (balról), Farkas Attila és Josh Duinker. A háttérben Ryan Wright (jobbról) és Lakosa Zsolt viaskodik. Fotó: Pezetta Umberto

A folytatás sem ígért jót a Falcónak. Dickerson löbbölését Perry húzta látványosan a gyűrűbe, Duinker pedig köszönte a társak forintos labdáit, és három gyors kettessel növelte 17-re a körmendi előnyt. Kálmán László ismét maga köré gyűjtötte játékosait. Ez most – cserékkel együtt – hatott, mert Simon 2+1-es akciója és Wright ziccere után Teo Csizmics érezte úgy, hogy időt kell kérni, 38-54-nél. Ismét fordult a kocka, Dickerson és Duinker kosaraival 25 pontra nőtt a különbség. Elrontotta az ünneplő körmendiek örömét az, hogy a 30. percben Channelst a társai vitték le a pályáról, mert kifordult a bokája. Az utolsó negyed nagyrészt arról szólt, hogy belül kerül-e a húsz ponton a Falco, viszont felpaprikázta a kedélyeket Tóth és Jovanovic kakaskodása. Utóbbi holtidőben lökte el ellenfelét, sportszerűtlen hibát kapott. Váradi, Wright és Butorac pontjaival 15-ig zárkóztak a sárga feketék, a végén 17 lett a különbség.

A 46. Göcsej kupát az Egis Körmend nyerte a Falco KC Szombathely előtt. A különdíjakból is jutott egy Vas megyébe, hiszen a torna legjobb irányítójának Kendrick Perryt választották.

Kálmán László: – Az első pár percben még tartottuk magunkat, aztán volt egy rövid-zárlat, amikor a Körmend dobott hét üres ziccert, amire nem értünk vissza, nem faultoltuk le, ez adta a különbséget. A második félidőben az új játékosuk és a többiek is kellő hangulatban vágtak neki a játéknak, elmentek húsz ponttal. Tudtunk kozmetikázni, de fizikálisan felőröltek bennünket, gratulálok nekik. Mi egy picit ma megilletődöttek is voltunk, de dolgozunk tovább.

Teo Csizmics: – Nagyon jó és hasznos torna volt ez számunkra, megnyertük a kupát, természetesen elégedett vagyok, kivéve Channels sérülését. Szerettünk volna három jó, erős mérkőzést játszani, ez sikerült is

További eredmények, a 7. helyért: MAFC–Nyíregyháza 84-75. Az 5. helyért: ZTE–Lastovka 79-65. Bronzmérkőzés: Sopron–Komárno 62-56.

Végeredmény: 1. Körmend, 2. Falco, 3. Sopron, 4. Komárno (szlovák), 5. ZTE, 6. Lastovka (szlovén), 7. MAFC, 8. Nyíregyháza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!