Tudomány

2015.09.25. 18:59

Látványos kísérletek, junior mérnökök a Kutatók éjszakáján

Veszprém – Rózsát fagyasztottak, algát tenyésztettek, vöröskáposzta levének segítségével színes képet festettek a Pannon Egyetemen szervezett Kutatók éjszakáján.

Balla Emőke

Az országos rendezvénysorozatot idén tizedik alkalommal rendezték meg. Célja, hogy bemutassa a tudomány szórakoztató oldalát, felkeltse a fiatalok érdeklődését a tudományos életpálya, a műszaki- és természettudományok iránt. A látogatók bepillanthatnak máskor nem látogatható helyszínekre, megismerkedhetnek a tudomány aktualitásaival. A Pannon Egyetem is csatlakozott a kezdeményezéshez, mint az öt karon látványos kísérletekkel, labor látogatásokkal, játékokkal, előadásokkal várták az érdeklődőket. Idén is sok család választotta péntek esti programjának az ingyenes rendezvényt, gyerekek is kíváncsiak voltak a legújabb eredményekre.

A gazdaságtudományi kar gazdasági játékot szervezett a középiskolásoknak, mely egy fiktív vállalat irányításán keresztül mutatta be a kar szakjait. A modern filológiai és társadalomtudományi karon angol nyelvű előadást hallhattak, a keszthelyi Georgikon kar programján résztvevők megtudhatták, hogyan gyógyít a Hévízi-tó, és milyen csábítási trükkjei vannak az orchideáknak. A műszaki informatikai karon a nanoméretű bioszenzorokkal, villamos hajtásokkal, egészségügyi informatikával, képfeldolgozási kutatásokkal ismerkedtek. A mérnöki kar kurzusait látogatók megtudták, hogyan telik egy vegyész kobold napja, milyen módon lehet megváltoztatni a gyümölcsök, zöldségek, virágok színét, hogyan működik a nagy sebességű és infrakamera. A résztvevők extrém hideg – mínusz 196 Celsius-fokos – cseppfolyós nitrogénnel végezhettek kísérleteket, fagyaszthattak rózsát. A kurzusokat látogatók aláírást kaphattak az in-dexükbe és „junior mérnöki diplomát” szerezhettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!