f1

2015.09.28. 05:37

Button újragondolja visszavonulását egy körülbelül 15 millió fontos fizetésért

...ha csapattársa, Alonso szögre akasztja a sisakot

Serbán Richárd

Fotó: McLaren

Jenson Button hirtelen ismét átgondolja a jövőjét a Formula 1-ben egy évi 15 millió fontos fizetésért, mivel Alonso a sporttól való visszavonulást fontolgatja

A Mail on Sunday lapértesülései szerint Alonso komolyan gondolkozik a visszavonuláson majdnem napra pontosan 9 évvel azután, hogy második világbajnoki címét megnyerte Suzukában, a vasárnapi futam helyszínén.

Amennyiben úgy dönt, hogy kilép a sportból, az a McLarent igen kétes helyzetbe hozná – minimum egy, de akár mindkét sztárpilótájukat is elveszthetik.

Úgy hírlik, hogy Ron Dennis, aki Tokióban egy vírusfertőzés miatt volt kénytelen ágyban maradni a hétvége első napján, megpróbál beszélni Alonsóval és Buttonnal a csapat hírnevének megmentéséért. A 35 éves Button, aki egy évvel idősebb Alonsónál, állítólag eldöntötte, hogy az idén visszavonul, erre utalhatott Szingapúrban a múlt héten azzal, amikor azt mondta, hogy már elhatározta magát a jövőjével kapcsolatban. Ezzel egy 16 éves pályafutásnak vetne véget a királykategóriában, nem utolsósorban a McLaren motorbeszállítója, a Honda gyenge teljesítménye miatt.

Azonban lehetséges, hogy Alonso lesz az, aki elhagyja a csapatot. Flavio Briatore, Alonso régi barátja, tanácsadója és menedzsere, elmondta, hogy „ha nem kap győztes autót a Forma 1-ben, akkor valahol máshol fog találni egyet.” Sokan úgy vélik, Briatore ezzel arra utalt, hogy Alonso kész a visszavonulásán gondolkodni.

A McLarenes szerződésében nincs semmi, ami ezt meggátolhatná. Amikor tegnap a jövőjéről kérdezték Suzukában, Alonso sokatmondó módon fogalmazott kétértelműen: „Élvezem ezt a folyamatot abban az értelemben, ahogy fejlesztjük a dolgokat. De határozottan nem ad boldogságra okot, amikor 14-diknek startolsz úgy, hogy életed legjobb körét tetted meg itt Suzukában.”

Alonso távozásával Dennis kénytelen lenne egy jelentősen nagyobb fizetést ajánlani Buttonnak. A spanyol 25 millió fontot keres évente, amely óriási összeg egy küszködő istállónak, ahol várhatóan nagyon kevés pénzdíj lesz a teljesítmény után és továbbra sincs főszponzor. Legalább az egyik nagyobb szponzoruk, a whiskygyáros Johnnie Walker készül megvonni évi 15 millió fontos hozzájárulását, ám Alonso visszavonulásával a spanyol Santander bankóriás is minden bizonnyal követné a példájukat.

Óriási csapás lenne két szponzort és összesen három világbajnokságot nyerő két sztárpilótát elveszíteni. A McLarennek bár van pilóta utánpótlása Kevin Magnussen és Stoffel Vandoorne személyében, akik ígéretes tehetségek ugyan, de kétségtelenül nagy hátrányt jelentene a csapatnak a tapasztalatlanságuk az autó fejlesztését tekintve.

A szerződése értelmében Button 12 millió fontra számíthat jövőre. A McLaren vonakodott ekkora összeget kifizetni az angol világbajnoknak, mert így a versenyzőik fizetése összesen 37 millió fontra rúgott. Magnussen és Vandoorne ezzel szemben évi félmillió fontért leszerződtethetők.

Button bevallotta, hogy hiányolja édesapja, John tanácsait, aki tavaly hunyt el. „Nagyon nehéz nélküle. Bár úgyis az ellenkezőjét csináltam volna annak, amit mondott volna. El kell dönteni, hogy mi a legjobb mindenkinek, aztán továbblépni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!