Inkább Budapestre utaztak vásárolni

Több helytörténeti könyv szerzője, Szalai Károly, a Tóparti gimnázium nyugalmazott tanára volt az első előadója annak a négy alkalomból álló sorozatnak, amelyet az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására szervezett. A sorozat Székesfehérvár ipartörténetének néhány fejezetét igyekszik bemutatni. Szalai Károly a város iparának az 1890-es évektől az 1930-as évek középéig tartó fejlődésének vázlatos ismertetésére vállalkozott.

Az előadó azzal kezdte, hogy megcáfolta azt a korabeli tévképzetet, miszerint Fehérvár mezőgazdasági város lett volna a tárgyalt időszakban. 1910-ben a város keresőinek csak 20 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, s ennél 10 százalékkal többen az iparban. Ugyanakkor Hódmezővásárhely munkaképes lakosságának 67 százaléka dolgozott ekkor az agráriumban. A megtévesztő a kortársak számára a nyeregtetős parasztházak sokasága lehetett, amelyekbe azonban beköltözött a kézműipar. Ugyanakkor tény – szögezte le Szalai Károly –, hogy Fehérvár kevésbé volt iparosodott, mint Győr és Pécs. Ebben közrejátszott a város konzervatív szemléletű vezetése, amely – úgymond – „kikosarazta” Wekerle Sándort, amikor dohányfeldolgozót szeretett volna Fehérvárra hozni.

A Kereskedelmi Bank impozáns épülete egy egykori felvételen

Fehérvár viszonylagos elmaradottságát mutatja, hogy mivel a város 120 négyzetkilométeres határa nem tudta a 8 ezer fős agrárnépességet eltartani, sokan a környező uradalmakba szegődtek el, s amikor Budapesten már villamos közlekedett, Fehérváron sem villany, sem vízvezeték nem volt, s a hivatalnokok – egy korabeli dokumentum szóhasználatával – „űrgödörbe” végezték a dolgukat. A város gazdaságának állapotát jól jelzi, hogy ugyan a törvényhatósági bizottság létszámának felét virilisták, azaz a vagyonuk alapján bekerült személyek tették ki, ezen virilisták hatoda volt csupán az iparhoz köthető. Közülük Karl István volt az első az évi 10 ezer koronát kitevő adójával. Összehasonlításképpen: Karl István ezzel az összeggel Pesten a 200. lett volna, de Fejér megyét tekintve is csak a tizenhatodik. Az üzemek túlnyomórészt kisipari műhelyek voltak, gyárnak számító, 20 főnél több személyt foglalkoztató ipartelep 1930-ban is csupán 14 működött a városban.

Ellentmondásos hatást gyakorolt Fehérvár vonatkozásában a vasútépítés. A századfordulón hét irányba futottak a városból sínek, ami azt jelzi, valódi csomópont volt. Ám a vonat arra is jó volt, hogy sokan – Fehérvárról és környékéről is – felutazzanak a fővárosba, ahol alacsonyabbak voltak az árak. Fehérvár Budapest közelsége, konkurenciája miatt maradt le. A város lakossága 1890 és 1930 között számottevően, 25 ezerről 40 ezerre gyarapodott, elsősorban a beköltözés miatt. Nagy vérveszteséget jelentett az első világháború: 1100 fehérvári esett el a harcokban. A fiatal férfiak 80 százaléka került ki a frontra, szüneteltek ebben az időben a beruházások, a város eladósodott. Fordulatot 1927 hozott. Akkor jött be a pengő, és abban az évben rendeztek országos ipari kiállítást a királyok városában. A két hét alatt 100 ezer látogatót vonzó kiállítás jótékony hatást gyakorolt a termelési kedvre, ezt követően vásárolt új székházat a helyi ipartestület az akkori Bank – ma Táncsics – utca 4. alatt – derült ki Szalai Károly előadásából, amely a jelentősebb korbali fehérvári közép- és nagyüzemeket bemutató diasor vetítésével ért véget.

A sorozat második részeként a Király sori Fűtőerőmű, – az egykori villanygyár – bejárására lesz mód október 8-án, 15 órakor. A részvétel a [email protected] címen történő, előzetes regisztrációhoz kötött.