Belföld

2015.10.09. 18:49

Jobbik - Minden lehetséges eszközzel a kvóták ellen

A Jobbik szerint abszurd és rossz a kvótarendszer, ezért minden lehetséges eszközzel fel kell lépni ellene. Szerintük el kell gondolkodni az európai uniós népszavazás intézményének felállításán, mert a kvótát nem az európaiak, hanem csak az unió vezetőinek egy része akarja.

A Jobbik az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe pénteken: "Nemrég Orbán Viktor és Szijjártó Péter külügyminiszter, valamint a parlamenti pártok frakcióvezetőinek részvételével zajlott összpárti egyeztetés. A Jobbik örült, hogy erre a találkozóra sor került, ugyanis a migránsválság elmúlt hónapjai során ilyen jellegű egyeztetés nem volt, a miniszterelnök úr nem hívta össze a frakcióvezetőket és a pártokat. Mint ismert, ezt korábban már többször javasoltuk és kértük, hiszen – ahogy már számtalanszor elmondtuk – a Jobbik számára ez az ügy nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti ügy, a pártoknak meg kell próbálniuk konszenzusra jutni.

Nem meglepő az álláspontunk: mind az európai uniós, mind a világkvótát elutasítjuk. Tisztában vagyunk vele, hogy sem a kvóta elutasítása, sem annak elfogadása nem oldja meg ezt a problémát, de a balliberális pártok részéről azt tapasztaljuk, hogy megpróbálják ezt az egész folyamatot hosszú távú perspektívába helyezni, mindezt azért, mert nem képesek kimondani azt, hogy most akarják-e a kvótát vagy nem akarják. Minden politikai szereplő elsődleges feladata, hogy egyértelmű választ adjon: amennyiben az Unió ránk kényszeríti a kvótarendszert, akkor támogatja azt vagy sem. A Jobbik egyértelmű válasza, hogy nem fogadjuk el, ennél fogva pedig a magyar kormányt és a magyar belpolitikát arra kérjük, arra ösztökéljük, hogy tegyünk meg mindent és használjunk fel minden lehetséges eszközt arra nézve, hogy hazánk a kvóták alól mentességet kapjon az Unióban.

A kvótarendszer egy abszurd és nagyon rossz rendszer, amennyiben életbe lép, egyfajta meghívólevelet jelentene a migrációs válságban érintett országok számára, hiszen azt üzenné a Közel-Kelet, Afrika, akár Ázsia más országai számára, hogy elkészült az a rendszer, aminek alapján ők Európában elhelyezésre kerülnek. Kérdéseket vet fel az is, hogy milyen módon lehetne fenntartani a kvótákat az Unión belül, mi az, ami feltartóztathatná azokat, akik Németországba vagy Svédországba vágynak, de mondjuk Bulgáriába kerültek a rendszer alapján. Kialakulhat egy „pingpong effektus”, ezáltal pedig a kvóták rendszere fenntarthatatlanná válna. A Jobbik támogatja a kormány azon kezdeményezését, hogy az Európai Bírósághoz forduljon Magyarország.

Amennyiben a kvótákat mégis elfogadják, akár egy nemzeti népszavazás lehetőségét is elképzelhetőnek tartjuk, valamint érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy milyen uniós alapszerződés-módosítások tennék azt lehetővé, hogy hazánk mentességet kapjon a kvótarendszer alól. Hazánknak szövetségeseket kell találnia, többek között Szlovákiát – amely a kvótarendszer legelkötelezettebb ellenfele –, Csehországot, Romániát és – bár fél lábbal állt a kérdéshez – Finnországot is. Ez a fajta felállás változhat, hiszen a kvótarendszert csak az Unió vezetői támogatják és nem annak polgárai."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!