Hírek

2015.10.10. 08:53

Amit a felnőtt csinál, azt teszi a gyerek is - Hogyan nevelnek környezettudatos embereket Szombathelyen?

Szombathely - Az elmúlt hónapokban kiemelt figyelmet kapott a klímaváltozás. Arra voltunk kíváncsiak, a fiatalok tesznek-e valamit környezetünk védelméért. Kérdés az is, mikor kell elkezdeni a tudatos nevelést. Meglepő, de már óvodás korban rá lehet vezetni az apróságokat a legfontosabb teendőkre.

Bajdó Bettina

Magyarország is csatlakozott az Al Gore volt amerikai alelnök által indított kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy egymilliárd támogatót szerezzen az év végi, párizsi klímacsúcs előtt. Áder János köztársasági elnök ennek kapcsán nemrég Szentgotthárdon úgy fogalmazott, hogy a veszély az egész bolygót fenyegeti, ezért mindenkire szükség van a küzdelemben. A globális felmelegedés negatív hatásai mind szélsőségesebb időjárási viszonyokat, egyre több és egyre súlyosabb természeti katasztrófát idéznek elő. Már a saját bőrünkön érezzük a klímaváltozás negatív következményeit, és szembe kell néznünk azzal, hogy közel a pillanat, amikor a folyamatok visszafordíthatatlanná válnak. Ha nem változtatunk, unokáinknak nem lesz módjuk a beavatkozásra.

A szombathelyi Savaria Közlekedési Szakképző Iskola az elmúlt években is nagy figyelmet fordított a környezet védelmére – tudtuk meg Simonné Sipos Andrea igazgatóhelyettestől. Hozzátette: mivel közlekedési és műszaki ismereteket oktatnak, nem maradhat ki a tantervből a környezetvédelem sem, hiszen a legfőbb környezetszennyező tényezők kerülnek szóba a tanulás során.

A Szűrcsapó Óvoda kiérdemelte a Zöld óvoda címet. Az óvodás kor az egyik legérzékenyebb kor. Az ovisok az általuk szeretett felnőttek mintáját követik. Éppen ezért nagy a felelősségük a szülőknek és az óvoda dolgozóinak, amikor a fenntarthatóságra nevelik a kicsiket

- A tananyagban is találkoznak a fiatalok a környezetvédelemmel, de szakmai napokat is szervezünk – folytatta az igazgatóhelyettes. – A leendő autószerelők nemrég a hibrid hajtású autókkal ismerkedtek, de a jövőben több alternatív módszert is megmutatunk nekik. Biológiaórán is szóba kerül, hogyan tehetünk a klíma védelméért mi magunk, valamint különféle akciókhoz is csatlakozunk Horváthné Németh Rita kolléganő szervezésével. A mellettünk lévő Pelikán parkot mondhatnám, örökbe fogadtuk, többször járunk oda az év során szemetet gyűjteni. A gyerekek ezáltal felelősebbek is lesznek, hiszen utána meggondolják, hová dobják a szemetüket. A Gyöngyös mentét is megtisztítottuk már, valamint a dunántúli környezetvédelmi felügyelőséggel is van megállapodásunk. Ők adják a felszerelést, mi pedig szívesen segítünk megtisztítani egy-egy kiemelt területet.

Az intézményen belül is szelektíven gyűjtik a szemetet. Hatszáz diák tanul az iskolában, délelőtt felgyülemlik a PET-palack. Tájékoztatók minden osztályban olvashatók arról, hogyan óvhatjuk mi magunk a környezetünket, praktikus tanácsokkal segítenek. Emellett ösztönzik a tanulóikat, hogy a tömegközlekedést, a kerékpározást és a gyaloglást részesítsék előnyben. Ebben az iskola pedagógusai is példát mutatnak, sokan, akárcsak az igazgatóhelyettes, mindig kerékpárral járnak.

Nagy Diána 13. évfolyamos tanuló többször részt vett már szemétgyűjtési akciókban, az utak mentén, erdős, bokros területen is gyűjtötték a szemetet. Meghökkentő volt számára, amit látott, nem gondolta, hogy ennyi felelőtlen ember létezik. A legelborzasztóbbak az állattetemek voltak. Saját bevallása szerint azóta ő is jobban odafigyel arra, hogy mit, hová dob ki és otthon is szelektíven gyűjtik a szemetet.

Thököly Laura is segédkezik a szemétgyűjtési akciókban, de ő maga is felszedi az utcán az eldobott szemetet. Számára is sokkoló volt az szemétgyűjtési akció során a rengeteg hulladék, az, hogy egyesek az erdőt használják szemétlerakónak. Aháztartási hulladéktól kezdve az autógumikon át az elektronikai cikkekig mindent találtak. A fiatal lány szerint az ő korosztálya már jobban figyel a szelektív gyűjtésre, ám az idősebbeket erre nehéz rászoktatni. Sokukban él még a kép, hogy más eldobott szemetét nem szedik fel.

A fenntarthatóságra való nevelést nem lehet elég korán elkezdeni – vallotta Surányiné Palkó Eleonóra óvodavezető, intézményvezető a Szűrcsapó Óvodában, mely kiérdemelte a Zöld óvoda címet.

- Az óvodáskor az egyik legérzékenyebb kor – tette hozzá. – Az ovisok az általuk szeretett felnőttek mintáját követik. Éppen ezért nagy a felelősségük a szülőknek és az óvoda dolgozóinak. Amit a felnőtt csinál, azt teszi a gyerek is. Mi az óvodában a fenntarthatóságra való nevelést beépítettük a programunkba is. Minden összefügg mindennel. A gyerekek ebben a korban mindenre figyelnek, mindent megkérdeznek. Mi pedig mindenre válaszolunk úgy, hogy közben tanítjuk is őket. Ők pedig ebben a korban az információt szivacsként szívják magukba. Az érzelmeiket, érzékeléseiket is előtérbe helyezik.

Simonné Sipos Andrea igazgatóhelyettes is kerékpárral jár dolgozni. Fotó: Unger Tamás

Az óvodások erdei óvodába is járnak, ott sok mindennel megismerkedhetnek. Hallanak madárfüttyöt, élvezik a csendet, össze tudják hasonlítani mindezt a városi léttel. Megismerkednek a szüreteléssel, az aratással, a kenyérdagasztással. Nemcsak ismereteket szereznek, hanem érzéseket is átélnek. Az óvoda dolgozói élményszerűen, játékkal tanítják őket, így lehet a leghatékonyabban nevelni.

- Nemrég egy nagymama azzal jött, hogy az unokája nem engedte, hogy leszedje a réti virágokat – folytatta az intézményvezető. – Azt mondta, hogy a vázában csak két napig szép, a mezőn viszont tovább élhet. De volt olyan anyukánk is, aki arról beszélt, a gyerek otthon kérte, hogy a vacsoránál legyen lapos- és mélytányér is, ahogy az óvodában ebédkor. Mi például karácsonykor is sima csomagolópapírt használunk, melyet később még hasznosíthatunk. A színes amúgy is a kukában kötne ki. A szülőknek is nagy a felelősségük. Ha elmennek vásárolni és viszik magukkal a szövettáskát, nem pedig a zacskót veszik meg, ezzel is példát mutatnak. Vagy csapvizet isznak ásványvíz helyett. A szelektív hulladékgyűjtés otthon is fontos. Fogjuk kézen a gyereket, és vigyük magunkkal, amikor szétválogatjuk a szemetet! Mondjuk el neki, hogy mit, miért és hova dobunk, azonnal meg fogja jegyezni. Az óvodai és az otthoni nevelésnek összhangban kell lennie. Minket általában olyan szülők keresnek meg, akik hasonlóképpen gondolkodnak. Megpróbáljuk az ő tudásukat kielégíteni, megérintjük őket, ám jó, ha ez később az iskolában majd tudással is párosul. A gyerekek nyitott szemmel és füllel járnak, mi pedig a fenntarthatóságra való nevelést ez által próbáljuk erősíteni bennük, hogy élhető legyen a világ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!