2015.10.11. 15:28
Hamilton aggódik a megbízhatóság miatt
Nico Rosberg kiesését követően Lewis Hamilton aggodalmát fejezte ki a Mercedes megbízhatóságát illetően.
Fotó: Mercedes AMG Petronas
A pole pozíciót Rosberg szerezte meg és vezette is a verseny korai szakaszát, azonban a németnek problémái adódtak a gázpedállal, emiatt pedig kiállni kényszerült. Hamilton győzelmét utána senki sem fenyegette, kényelmes előnnyel ért be az első helyen Sebastian Vettel előtt, habár a britnek is megvoltak a maga apró műszaki gondjai: még egyelőre ismeretlen okok miatt a regnáló világbajnok a verseny végén nem használhatta a DRS-t.
„Nem tudom, mi történt az autómmal” – értetlenkedett Hamilton. „Nem hiszem, hogy a DRS hibásodott volna meg, de valami mindenképpen bezavart az autó hátsó részében, emiatt estek vissza a köridőim is. Az elmúlt másfél évben a megbízhatóságra fordítottuk a legnagyobb figyelmet, az ilyen jellegű problémákat próbáltuk kiküszöbölni, ám valamilyen oknál fogva még mindig akad elég probléma. Nico hihetetlenül peches volt, hogy ő fogta ki a legrosszabb momentumot. Nagyon keményen fogunk dolgozni, hogy felfedezzük a probléma okát és reméljük, az elkövetkező futamokon nem lesz baj – ám nyilvánvalóan aggodalomra adhat okot a helyzet.”
Hamilton sajnálta, hogy nem adódott alkalma arra, hogy élesben rendezze le a meccset Rosberggel.
„Nico nem adta meg magát, és úgy festett, hogy valóban verseny lesz” – folytatta Hamilton. „Nagyszerűnek találtam a szituációt és a harc lehetőségét, ám ekkor kissé szélesen fordult, én pedig megelőztem – talán ez volt az a pillanat, amikor a problémák manifesztálódni kezdtek. A csapat számára rendkívül szerencsétlenül alakult a dolog; itt volt a lehetőség, hogy megnyerjük a konstruktőri világbajnoki címet.” [Räikkönen büntetésével ez végül össze is jött, Hamilton azonban még a büntetés kiosztása előtt nyilatkozott – a szerk.]
Rosberg autójában beragadt a gázpedál, a németnek így nem volt választási lehetősége, ki kellett állnia a vezető pozícióból.
„Hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhetett” – mondta egy csalódott Rosberg, akinek világbajnoki reményei ezzel súlyos csapást szenvedtek. „Jelenleg csak a keserűséget érzem, mással nem foglalkozom. Azonban sosem adok fel semmit olyan könnyen, és hamarosan ismét összeszedem magam.”