2015.10.11. 14:12
Az ágyas és a rózsa története a könyvtári esten
Székesfehérvár – Szinte teljesen átlényegült szombat estére a Vörösmarty könyvtár felnőtt kölcsönző részlege: bűvész műsor, előadások, hastánc bemutató szórakoztatták a közönséget, mindeközben kávéházi hangulat uralkodott.
Az átalakulás az Országos Könyvtári Napok alkalmával történt, amelynek szlogene idén ez volt: „Nagy könyvtári show”, illetve: „Könyvtárba mentem, gyere utánam!” Aki aznap este elfogadta a Vörösmarty Mihály Könyvtár invitálását a „Könyvtárunk éjszakája” programjukra, az tényleg szórakoztató, ám az olvasásra, a művelődésre építő módon kapcsolódhatott ki, a török kultúra jegyében.
Vasné Borsos Beáta Bíborka igazgató a szervezés kapcsán elmondta: a keleti kultúra misztikuma miatt gondoltak most Törökországra, amelyet igyekeztek minél színesebben bemutatni a látogatóknak. Könnyedebb és komolyabb programot is szerveztek, hiszen, ahogy a könyvekkel, úgy a rendezvényekkel is a széles olvasóközönség igényeit próbálják kiszolgálni. A könyvtári napokon belül pedig az egyik legizgalmasabb programnak a vasárnapi raktártúrát nevezte, amelynek keretében az intézménybe bekerülő kötetek feldolgozását végző csoport munkáját is bemutatták a látogatóknak.
Nade vissza a könyvtári éjszakához: belépve a felnőtt kölcsönző részleg aulájában, egy kávézó kitelepülésének köszönhetően bárki elfogyaszthatott egy-egy csésze kávét vagy teát, gusztusos kandírozott, aszalt gyümölcsök, keleti sütemények kíséretében. Természetesen török kávét is ihattak az erős, zaccos ital kedvelői – láthatóan többen éltek a lehetőséggel. Az ízélmény közepette a vendég szeme az iszlám kultúra néhány kecses kivitelezésű tárgyán pihenhetett meg egy alkalmi kiállításon.
Sokan éltek a török kávé és tea fogyasztásának lehetőségével a szombati könyvtári esten
Fotó: Könyvtár
Ugyancsak az előtérben tartották az előadásokat, amelyek valóban show műsorral kezdődtek: Zsiga Edward bűvész varázsolta el közönségét produkciójával, ezután szintén ő - már mint létesítményvezető – mutatta be az idén 110 éves Árpád fürdőt.
Az este aztán az ismeretterjesztésé volt, de az is fogyasztható, könnyedebb formában történt. A kertészetért rajongó Szabó Csilla Gül Baba rózsái címmel tartott előadásában a rózsa történetével, fajtáival ismertette meg az érdeklődőket, és Gül Baba legendáját is körüljárta. Kovács Edina történész már Hürremről, Szulejmán ágyasáról beszélt – a figyelemfelkeltő téma kapcsán minden szék megtelt, ami minden bizonnyal a tévében futó, Szulejmán című sorozat népszerűségének is köszönhető. Az előadó is ennek apropóján beszélt Hürremről, s elsősorban a témával, a szultán ágyasával kapcsolatos tévhiteket szerette volna eloszlatni. Szó esett az Oszmán Birodalom kialakulásáról, a hárem felépítéséről, és persze magáról Hürremről is.
A könyvek sem szorultak azért teljesen háttérbe, hiszen aki akart, vadászhatott magának egy-egy használt kötetet a kedvezményes vásárban, de beiratkozni is nagyon baráti áron lehetett.
Akik végig kitartottak, azokat Simon Csilla könnyed hastánc előadása búcsúztatta a könyvtár épületéből.