2015.10.11. 19:59
Élő hittel hirdeti az igét
Szentgál - Kovács Árpád Botond lelkipásztori tisztségébe való beiktatásáért tartottak hálaadó istentiszteletet.
Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke a nyáron beiktatott lelkésznek szóló üzenetében elmondta, ne a látható, számszerűsíthető eredményre tekintsen munkája során, mert Krisztus ügye győztes ügy, Isten igéjének hirdetése diadalmenet. Hozzátette, élő hittel szóljon, vigasztalva, bátorítva az embereket, és tiszta szívvel hirdesse Isten igéjét.
Kovács Botond Árpád lelkész, Köntös László főjegyző és Steinbach József püspök az istentiszteleten
Fotó: Balogh Ákos
Köntös László, az egyházkerület főjegyzője azt kérte imádságában, hogy a szentgáli, kislődi, városlődi és herendi gyülekezet a vigasztalás gyülekezete legyen. Császár Attila esperes felidézte, a Fülöpszállásról érkező lelkész jogi beiktatását júliusban tartották, lelkészi díjlevelét, a templom kulcsát és a gyülekezet pecsétjét megkapta.
Az istentiszteleten az egyházmegye palástos lelkészeinek áldáskérése után Kovács Botond Árpád hirdetett igét, majd Huszár Pál, a református egyház világi elnöke, Nagy Lajos korábbi szentgáli lelkész és Kovács Mihály helyi plébános és a lelkipásztor több családtagja is köszöntötte a beiktatott lelkészt.