Fehérvár AV19

2015.10.13. 19:59

A büntetők hozták meg a sikert a Fehérvár AV19 együttesének

Ádáz csatát vívott a Fehérvár AV19 az EBEL 11. fordulójában a Klagenfurt AC ellen, és a szétlövésben diadalmaskodott.

Ferencz Balázs

Tíz fordulóval korábban, az EBEL 2015/16-os idényét egy Klagenfurtban aratott 3-1-es diadallal kezdte a Fehérvár AV19. Aztán nagyot fordult a világ, de legalábbis az osztrák, szlovén, olasz, cseh, magyar hokiliga kereke, a fehérváriak a remek kezdés után visszaestek, a KAC azonban bizonyította, nem véletlenül az EBEL rekordbajnoka. A tabella negyedik helyéről utaztak Székesfehérvárra a karintiaiak, de nem számíthattak könnyű légyottra, hiszen a Volán acélos küzdelemben szerzett pontokat Ljubljanában, s az idei első keddi derbire bővült az utóbbi hetekben jócskán megfogyatkozott kerete. Visszatért a jégre Kóger Dániel és Frank Banham is, így a formáját még kereső Andrew Sarauerrel újra összeállhatott a brutálsor. A KAC kezdett frissebben, de az első percek kóstolgatása után nagyot haraptak a Fehérvári Ördögök. A 4. percben Szirányi Bence lendületből érkezett a klagenfurti harmadba, korongot szerzett, majd megindult, kimozdította Brücklert, és a kapus mamutjai között a kapuba csúsztatta a korongot, 1-0. Még mindig az első tíz percen belül jártak a felek, amikor sikerült benntartani egy korongot a kéken belül, Kóger tüzelt egyből, Brückler fejvédőjéről vágódott le a pakk. Az ellentámadásból aztán a KAC került helyzetbe, Rajna Miklós hátravetődve állította meg a korongot a gólvonal előtt. A Fehérvár aztán nem tudott mit kezdeni a meccs első emberelőnyével, nem növelte fórját.

A rendes játékidőben egyedül Szirányi Bence (kékben) korongja jutott túl a Klagenfurt kapusán Fotó: Molnár Artúr

Öldöklő iramot rohantak a csapatok a második harmadban, záporoztak a lövések, előbb Brücklernek akadt dolga, majd a 31. percben Ban zörgette meg a fehérvári kapuvasat. A KAC emberelőnyben beszorította a kék-fehéreket, Schumnig lövésénél ért át gyorsvonatként a jobb oldalra Rajna. Ezzel nem volt vége, a kapu előtt közvetlen gyötörték a pakkot az osztrákok, és megint csak Rajnának kellett nagyokat fognia és spárgáznia. A bírók egyszer elbizonytalanodtak, de a videó megnyugtatta őket, nem talált be a KAC. A küzdelmes záró periódusban is felcsendült a vasszonáta, a 48. percben Varga Arnold középről csörgette meg a ketrec keretét. Aztán Francis vett le a levegőből egy korongot, tüzelt is, Brückler hasáról csorgott le a pakk. Semmi sem sikerült itt, a KAC-nak viszont elég volt egyetlen kósza helyzet, és egalizált Jamie Lundmark révén, 1-1. A nyíltsisakos játékot a hosszabbításban is folytatták a felek, Rajna hatalmasakat fogott, majd a szétlövésben sem engedett az osztrákoknak, míg Sarauer és Francis betalált, így a Fehérvár győztes pontokat gyűjtött.

Fehérvár AV19 - Klagenfurt AC 2-1 (1-0, 0-0, 0-1, 0-0) büntetőkkel Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 2800 néző. Vezette: Smetana, Siegel (Nagy A., Smeibidlo)

Fehérvár AV19: RAJNA SZIRÁNYI 1, WEHRS, Sarauer 1, Banham Orbán A., Varga, Benk, Sikorcin, Nagy G. Martinelli, Szaller, Connolly, Francis, Kovács Cs. Kocsis, Sille, Vincze. Vezetőedző: Rob Pallin.

KAC: BRÜCKLER DeSantis, SCHUMNIG, GANAHL (1), Nordqvist, Lundmark 1 Strong, Popovic, S. Geier, Hundertpfund, Walker T. Pöck, VALLANT, M. Geier, Koch, Setzinger Ban, Harand, M. Pöck. Vezetőedző: Doug Mason.

Kiállítások: 6 illetve 4 perc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!